fbpx

Villamos hálózatot építenek ki Üknyéden

Elkezdődtek az Oroszhegy községhez tartozó Üknyéd település villamos hálózatának kiépítési munkálatai, amelyet Hargita Megye Tanácsa Villamosítás Hargita megye villanyáram-ellátást nélkülöző vagy részben nélkülöző településein elnevezésű programjából valósítanak meg. Az első, szimbolikus kapavágást szeptember 26-án tette meg Bálint Elemér Imre, Oroszhegy polgármestere és Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke. A polgármester ismertetése szerint a villamos hálózat kiépítésével a 28 gazdaságból álló és 80 állandó lakosú település számára teremtik meg a modern életkörülmények egyik feltételét. 

– Örvendek, hogy elkezdtük ezt a munkálatot, párhuzamosan kezdjük a templom építését, és az utat is javítjuk. Bár sajnos egyre fogy a helyi lakosság, az infrastruktúra biztosításával lehet, jobb szívvel költöznek haza az Üknyédről elszármazottak – hangsúlyozta a polgármester.

Borboly Csaba szerint Oroszhegy község közössége jó példa az egységre, amelyre újabb együttműködéseket lehet építeni, mert ahol széthúzás van, ott nincs fejlődés.

– A itt élők komfortérzetének biztosítása mellett a gazdasági fejlődés lehetőségét is jelenti a vezetékes elektromos hálózat létrehozása. Ezért azt tanácsolom az üknyédieknek, ne adjanak el semmit idegeneknek, mert a várható aszfaltozással és a villamos áram bevezetésével megemelkedik a gyümölcsösökben, erdőkben gazdag, Székelyudvarhely közelségében található telkek ára. Ezért jó befektetés, ha itthon maradnak – emelte ki a tanácselnök.

Üknyéd villamosítása a helyi lakók igénylésére és a község elöljáróinak megalapozásával, valamint önrész vállalásával került fel Hargita Megye Tanácsa vonatkozó programjának 2012-es munkálati listájára. A tervezést és az építkezési engedélyt az Oroszhegyi Polgármesteri Hivatal biztosította, a közbeszerzési eljárást a megyei tanács bonyolította le. A munkálat összértéke közel 750 000 lej, amiből 2012-ben a megyei tanács 290 000 lejt különített el a költségvetésből. A beruházás 2569 méter hosszú, 20 kV feszültségű villanyvezetékből, 1835 méter hosszú alacsonyfeszültségű villanyvezetékből, 2 transzformátorból, valamint 63 villanyoszlopból áll, és Üknyéden 36 családot juttat vezetékes áramhoz.

A munkálatokat 2013-ban fejezik be. A műszaki átvétel után Hargita Megye Tanácsa a közvagyonát képező beruházást Oroszhegy község ügykezelésébe adja. A község biztosítja a villanyhálózat legális működtetését a villamos vállalattal szerződve, és a lakosokkal közösen megoldották a rendszerre való rácsatlakozást.

Üknyéd, 2012. szeptember 26.

Loading

Válaszolj

E-mail címed nem kerül nyilvánosságra.