A vidéki kultúra nem luxus, hanem a magyarság jövőjének egyik alapja

Október 13-án reggel Brüsszelből Párizsba utaztam, hogy felszólaljak az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése Kulturális, Tudományos, Oktatási és Médiaügyi Bizottságának ülésén. Este visszatértem Brüsszelbe, mánap pedig folytatom a munkát a Régiók Európai Bizottságának plenáris ülésén.

Feszített program ez, de pontosan ezért vagyok jelen az európai intézményekben: azért, hogy a vidéki, hegyvidéki és kisebbségi közösségek ügye ne maradjon a döntéshozatal peremén. Az ilyen lehetőségeket fel kell használni arra, hogy az általunk már kidolgozott javaslatok bekerüljenek az európai politikába és később a tagállami intézkedésekbe is.

A párizsi bizottsági ülésen a vidéki európai kultúra és örökség megőrzéséről készülő jelentéshez járultam hozzá. Az Európa Tanács meghívására a Régiók Európai Bizottságának tagjaként, a SEDEC szakbizottság második alelnökeként és a vidéki kulturális politikákról szóló európai régiós vélemény jelentéstevőjeként mutattam be álláspontomat.

A vidéki kultúra nem a múlt

Felszólalásom központi üzenete világos volt:

A vidéki kultúra nem luxus. A közösségeink fennmaradásának, méltóságának és jövőjének egyik alapfeltétele.

Amikor egy faluból eltűnik a kulturális élet, nemcsak egy régi épületet, egy ünnepet vagy egy hagyományt veszítünk el. Elveszítjük a helyi tudást, az identitást, a nemzedékek közötti kapcsolatot, végül pedig magát a közösséget is.

A vidéki örökség ezért nem csupán megőrzendő tárgyakból áll. Az örökség addig él, amíg létezik egy közösség, amely használja, gondozza, továbbadja és új tartalommal tölti meg.

A kultúrház, a könyvtár, a templom, a tájház, a hagyományos gazdaság, a helyi mesterség, a népzene vagy a nyelvjárás önmagában nem elég. Szükség van azokra az emberekre is, akik mindezt életben tartják. Ezért nemcsak az örökségi objektumokat kell védenünk, hanem az élő közösségeket is.

A magyarság jövője vidéken is épül

A vidéki kultúra ügye számunkra nem elméleti kérdés. A magyar közösségek jelentős része vidéki, hegyvidéki vagy periférikus térségekben él. Nyelvünk, hagyományaink, közösségi intézményeink és kulturális tájaink jövője nagymértékben azon múlik, hogy ezekben a térségekben lehet-e továbbra is élni, családot alapítani, dolgozni és tervezni.

Egyre világosabb: a magyarság jövője nemcsak a nagyvárosokban dől el. Vidékről is tudunk erősödni és építkezni, ha a kultúrát összekapcsoljuk az oktatással, a készségfejlesztéssel, a helyi gazdasággal, a fiatalok részvételével és a megfelelő közszolgáltatásokkal.

Hargita megyében a kultúra szorosan kapcsolódik az erdőkhöz, a gazdálkodáshoz, a hagyományos építészethez, a kézművességhez, a helyi élelmiszerekhez, a nyelvhez és a közösségi élethez. Ezek nem különálló területek, hanem egyetlen élő rendszer részei.

Ha ennek a rendszernek egy eleme eltűnik, az egész közösség gyengül. Fejlődésre szükség van, de olyan fejlődésre, amely megerősíti, nem pedig lecseréli a helyi identitást.

Három világos kérést fogalmaztam meg

Az Európa Tanács készülő jelentéséhez három politikai vállalást kértem.

Ismerjék el a kulturális jogokat

A kultúrához való hozzáférés nem függhet attól, hogy valaki nagyvárosban vagy egy távoli faluban él. A lakóhely nem határozhatja meg, hogy egy polgár részt vehet-e a kulturális életben.

A kulturális jogokhoz hozzátartozik a saját nyelv használata, a hagyományok megőrzése és a helyi tudás továbbadása is. Külön figyelmet kértem az őshonos, nemzeti és nyelvi kisebbségek, valamint a vidéki fiatalok számára.

A kisebbségi közösségeket nem folklórként vagy a kulturális örökség passzív tárgyaiként kell kezelni. Jogokkal rendelkező, élő közösségek és aktív partnerek, amelyeknek részt kell venniük a jövőjüket érintő döntésekben.

Erősítsék meg a térségeket

Nem létezik egyetlen vidéki Európa. Más problémákkal küzd egy hegyvidéki térség, egy határ menti régió, egy sziget, egy elöregedő falu vagy egy nagyváros közelében fekvő település.

Ezért el kell utasítani az egyenmegoldásokat. Helyalapú politikákra van szükség, amelyek az adott térség valós szükségleteire, értékeire és lehetőségeire épülnek.

A helyi és regionális önkormányzatok nélkül ezek a politikák nem hajthatók végre. Számos kisebb közösségben az önkormányzat tartja fenn az utolsó könyvtárat, kultúrházat, helyi múzeumot vagy közösségi rendezvényt. Nem elég utólag kikérni a véleményüket: már a tervezés kezdetétől ott kell lenniük a döntéshozatalban.

Adjanak működő eszközöket

A jó elvek önmagukban nem elegendők. A vidéki közösségeknek használható eszközökre van szükségük.

Ezért kértem:

• a vidéki szempontú hatásvizsgálat, vagyis a rural proofing bevezetését;
• területi szintű kulturális adatok és mutatók kialakítását;
• kapacitásépítést és technikai segítséget a kisebb önkormányzatok és kulturális szereplők számára;
• egyszerűbb és ténylegesen elérhető finanszírozást;
• annak vizsgálatát, hogy az európai és nemzeti támogatások valóban eljutnak-e a falvakba.

Minden programnál fel kell tenni néhány egyszerű kérdést: tud-e pályázni egy kis önkormányzat? Képes-e kezelni az adminisztrációt egy helyi egyesület? Hozzáférhet-e a támogatáshoz egy kézműves, kulturális munkás vagy kisebbségi közösség?

Ha a válasz nem, akkor a programot át kell alakítani.

Az Európa Tanácsnak átadott külön javaslatcsomagban öt, a készülő határozatban és ajánlásban felhasználható szövegjavaslatot is megfogalmaztam. Ezek a kulturális jogok elismerésére, az élő közösségek védelmére, az önkormányzatok bevonására, a rural proofingra, valamint a hozzáférhető finanszírozásra irányulnak.

Fiatalok nélkül nincs vidéki jövő

A bizottsági vitában erőteljesen megjelent a fiatalok kérdése. Több hozzászóló is arra figyelmeztetett, hogy a vidéki szolgáltatások fenntartása költséges, a vállalkozások gyakran nem látnak elegendő gazdasági lehetőséget ezekben a térségekben, a fiatalok pedig munkahely, lakhatás és jövőkép hiányában elmennek.

Ezekre a problémákra nem elegendő új politikai narratívát építeni. Gyakorlati lehetőségeket kell teremteni.

A fiataloktól nem kérhetjük csupán azt, hogy őrizzék meg a múltat. Lehetőséget kell adnunk nekik arra, hogy újraértelmezzék az örökséget, kulturális kezdeményezéseket indítsanak, vállalkozásokat hozzanak létre és részt vegyenek a helyi döntésekben.

A kultúrát ezért össze kell kötni a minőségi oktatással, a korszerű szakképzéssel, a digitális infrastruktúrával, a távmunkával, a vállalkozásfejlesztéssel, a lakhatással és a közszolgáltatásokkal.

Ebben az AgoraEU is fontos eszköz lehet. Azon dolgozom, hogy a jövő európai kulturális, média- és állampolgári programjai ne csak a nagyvárosi, erős intézményeket érjék el, hanem a kisebb vidéki közösségeket és a fiatalok által vezetett helyi kezdeményezéseket is. A kultúra akkor válik népességmegtartó erővé, ha valódi cselekvési és megélhetési lehetőségekkel kapcsolódik össze.

A vita valós emberi tapasztalatokat hozott be

Az ülésen elhangzott örmény hozzászólás különösen erősen mutatta meg, mit jelenthet egy közösség számára a lakóhely elvesztése és a szétszóródás. Ha az emberek elszakadnak egymástól, nemcsak az otthonukat veszítik el: veszélybe kerülnek a nyelvjárások, a hagyományok és a közösségi élet is.

Ez megerősítette felszólalásom egyik legfontosabb állítását: a kultúra védelme nem választható el az azt hordozó közösség védelmétől.

A vita másik fontos kérdése az volt, hogy léteznek-e működő európai modellek. Nincs egyetlen, mindenhol alkalmazható megoldás. Vannak azonban közös feltételek: helyi részvétel, működő közszolgáltatások, digitális kapcsolat, hozzáférhető lakhatás, vállalkozási lehetőségek, kulturális terek és olyan finanszírozás, amelyet a kisebb szereplők is képesek igénybe venni.

A kultúra és a turizmus segíthet, de csak akkor, ha a helyi közösség nem válik saját örökségének nézőjévé. A cél nem egy szabadtéri múzeum létrehozása, hanem egy élhető, alkotó és gazdaságilag is működő térség.

A jelentéstevőnek át kell vennie ezeket a javaslatokat

A mai ülésen azért dolgoztam, hogy a készülő európai tanácsi jelentés ne álljon meg az általános megállapítások szintjén. A jelentésnek világosan ki kell mondania, hogy a vidéki kultúra kulturális jog, az önkormányzatok nélkül nincs végrehajtás, és a politikai elvek mellé konkrét finanszírozási, adatgyűjtési és kapacitásépítési eszközök szükségesek.

Bízom abban, hogy a jelentéstevő beépíti ezeket a szempontokat a végleges szövegbe. A felszólalás mellett a szakbizottság tagjaival is egyeztettem, mert az ilyen munkában nem elég elmondani egy jó beszédet. Végig kell vinni az ügyet, fenn kell tartani a politikai figyelmet, és meg kell teremteni a szükséges támogatást.

Ezért az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésében dolgozó RMDSZ-es, valamint Fidesz–KDNP-s képviselőket is arra fogom kérni, hogy képviseljék és erősítsék ezeket a javaslatokat. Közös érdekünk, hogy a készülő jelentés erős és végrehajtható legyen, és valódi védelmet nyújtson a vidéki, hegyvidéki és kisebbségi közösségek számára.

Ezért fontos jelen lenni

A brüsszeli és párizsi munka nem önmagáért fontos. Azért kell jelen lenni, hogy az európai dokumentumokba bekerüljenek azok a mondatok és vállalások, amelyek később forrásokat, programokat és konkrét döntéseket alapozhatnak meg.

Ma ezért utaztam Brüsszelből Párizsba, és ezért térek vissza este, hogy holnap folytassam a munkát a Régiók Európai Bizottságának plenáris ülésén.

Ezeket az ügyeket újra és újra el kell mondani. Napirenden kell tartani őket. Szövetségeseket kell keresni hozzájuk. A jelentések elfogadásáig, majd a végrehajtásig követni kell őket.

Nem azért vagyok jelen az európai intézményekben, hogy általánosságokról beszéljek. Azért dolgozom, hogy a vidéki közösségek, a fiatalok és a kisebbségek számára konkrét eredményeket érjünk el.

A vidéki kultúra nem visszatekintés. A vidéki kultúra jövőépítés.

Ha sikerül megtartanunk az élő közösségeket, erősítenünk a fiatalok kötődését, megőriznünk a nyelvet és használható európai eszközöket biztosítanunk, akkor vidéki térségeink nem a lemaradás szimbólumai lesznek, hanem Európa megújulásának forrásai.