A 2016-os gazdaságfejlesztésről konzultáltak a megyeházán
Hargita Megye Tanácsa szorgalmazza, hogy a megyében felsőfokú informatikai képzés induljon. Az erről szóló dokumentációt Borboly Csaba megyeelnök adta át Dombay Istvánnak, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem gyergyószentmiklósi kihelyezett tagozata igazgatójának december 21-én a csíkszeredai megyeházán, a jövő évi gazdaságfejlesztési prioritások témájával szervezett megbeszélésen. A találkozót Hargita Megye Tanácsa kezdeményezte a beruházásokért felelős irodája által, és meghívták a gazdasági élet Hargita megyei szereplőit, akiknek a javaslataira számítanak a 2016-os évre vonatkozóan. A cél az volt, hogy közösen elemezzék, mely elképzelések megvalósításában tud a megyei tanács segíteni.
Barabás Csaba, a beruházásvonzási iroda vezetője elmondta, hogy a Székelyföldi IT Klaszter együttműködik a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemmel, és emellett a Babeș–Bolyai Tudományegyetemmel való együttműködés is fontos. A megyei tanács által nemrég létrehozott fejlesztési ügynökség feladatait bemutatva az irodavezető ismertette a megye népességi, munkanélküliségi adatait, illetve a munkaerő-piaci igényeket. Mint elhangzott, felsőfokú informatikai képzésre azért is szükség lenne a megyében, mert az országban az IT-szektorban a legmagasabbak a bérek, és távmunkát is lehetne végezni ezen a területen, ami a fiatalok itthon maradását segítené elő, ez pedig megegyezik Hargita Megye Tanácsa stratégiai céljaival. Aggasztóak a népességi adatok, a lakosság elöregedőben, az inaktívak száma növekszik, a megyei jogú városokban a 0–19 közti korosztály az elmúlt évtizedekben a felére csökkent.
A jelenlévők leginkább a szakképzés témáját járták körbe, és ismételten a duális képzés mellett törtek lándzsát, a vállalkozók és a szakközépiskolák együttműködésével, például több gyárlátogatásra teremtenének lehetőséget a diákoknak. Elhangzott: a megyében ma már nem munkahelyekre, hanem jól fizető munkahelyekre van szükség, és nem ártana cégvezetőképzést indítani, mert a vállalkozók közül többen jelezték, hogy ezen a téren is vannak hiányosságok.
Borboly Csaba, a megyei tanács elnöke szerint nem könnyű megtalálni a közös utat a vállalkozói szférával, de egy konkrét lépést tettek a fejlesztési ügynökség megalakításával. Azt is elmondta, hogy a tanácsban egyetértés van a fejlesztési ügynökséget illetően, ami örvendetes. A konzultáció anyagát elküldik az összes érintettnek a megyében, és a jövő évi költségvetés tervezésénél figyelembe veszik a beérkezett javaslatokat, jelentette ki az elöljáró.
Csíkszereda, 2015. december 21.