A Hargita megyei erdők jövőjéről tanácskoztak a megyeházán
A Hargita Megye Tanácsa alintézményeként működő Hargita Megye Fejlesztési Ügynöksége szervezésében március 26.-án, kedden került megrendezésre a Hargita megyei erdők jövője 2019 című konferencia a megyeháza márványtermében.
Az esemény moderátora Cilip Árpád, a Hargita Megye Fejlesztési Ügynökség igazgatója volt, aki köszöntötte a nagyszámú érdeklődőt és a meghívott szakembereket, előadókat.
Becze István megyei tanácsos, a Székely Gazdaszervezetek Egyesületének vezetője köszöntőjében gratulált az ügynökség erdőgazdálkodással kapcsolatosan tevékenységének újraindulásához, kiemelte a közös összefogás és a folyamatos együttműködés fontosságát. A Székely Gazdaszervezetek Egyesülete által működtetett Falugazdász-hálózat egy olyan pozitív példa az összefogás tekintetében, ami több falugazdász által átfogott területet pozitívan tud érinteni.
A konferencián Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsa elnöke gratulált a fejlesztési ügynökség csapatának, hogy kézbe vette az erdőgazdálkodás témáját, hisz nagy szükség van a szakértők széleskörű bevonására és a városi legendák eloszlatására.
– Értékünk az erdő! Fontos, hogy legyen egy társadalmi elfogadottsága és közös felelősséggel kezeljük a témát. A szakma egyik nagy kihívása, hogy ezt hogy tudjuk elmondani. Tisztázzuk le, hogy le van vágva az erdő a megyében, vagy nincs, és ez csak egy városi legenda, amivel nagyon sokan tudnak manipulálni. A mi felméréseink szerint, amit elvégeztünk az elmúlt időszakban, az elmúlt 10 évet vizsgálva, 17%-al nőtt az erdős felület Hargita megyében. Csak sajnos ez még nem ment át a közvéleménybe. Meg lelet nézni a Greenpeace jelentését is, ami ugyancsak ezt támasztja alá! – mondta el a konferencián a megyeitanács-elnök.
A jelentés itt tekinthető meg:
Borboly Csaba arra is kitért, hogy a városi legendákat fel kell számolni: legyen szó munkaerőhiányról, árvízről vagy akár medvetámadásról első legyintésre minden problémára ne az legyen a kommentálok vagy Bukarest válasza, hogy levágtuk az erdőt, azért van minden baj Hargita megyében! Ez nem állja meg a valóságot! – emelte ki a megyeelnök, akik valós társadalmi párbeszéd elindítását szorgalmazza ezzel kapcsolatosan.
Végül arról is beszélt, hogy szeretnénk a szakoktatástól kezdve a gyakorlati lehetőségektől, a tanműhelyek felszerelésétől egészen az értékesítésig segítséget nyújtani. Ugyanakkor a tájgazdálkodási munkacsoport fontosságát is kiemelte.
Borboly Csaba a Régiók Bizottsága raportőreként is foglalkozott a fából való építkezéssel, 2015-ben készült el jelentése A fenntartható épületek témakörben.
Demeter László Erdeink természetvédelmi irányvonala címmel tartott előadást. Beszédében kiemelte a svájci módszert alkalmazó szakemberképzés előnyeit, a munkavédelem fontosságát, továbbá beszélt még a támogatási lehetőségekről is, itt hangsúlyozta a csendzóna és az állati erővel való gazdálkodást.
Tamás László, Erdőtulajdonosi prioritások, teendők című előadásában az erdőterületek tulajdonjogáról beszélt. A tulajdonjog mellett szó esett a működési keretről és az adózásról.
Porzsolt Levente erdőtulajdonos Háromszéki erdőtársulási kezdeményezés címmel tartott előadást. Elmondta beálltak az APAPET-be (Székelyföldi Erdőtulajdonosok és Erdőgazdaságok Szövetsége). Hangsúlyozta, hogy egy szervezet lényege az, hogy a tagjainak egyfajta biztonságot tudjon nyújtani.
Kádár Tibor, Erdőkitermelés jövője témában szólalt fel. Kiemelte, hogy az erdőgazdálkodás terén kritikus munkaerőhiány van, ezért fontos a jó példák, valamint a modern fakitermelési módszerek átvétele, és nem utolsó sorban a munkavédelem. A szakmunkásoknak olyan hátteret kell biztosítani, hogy számíthassunk rájuk a jövőben is.
Dr. Sólyom Andrea, Az erdőgazdálkodás társadalmi megítélése, szociális háttere című előadása kapcsán doktori dolgozatok, kutatások eredményeit mutatta be. A világ (Ázsia, Amerika, Európa) különböző országaiban készült dolgozatok és kutatásokból az derült ki, hogy a lakosság körében hiányosak az erdővel kapcsolatos ismeretek, viszont megbecsült az erdész szakma. Javaslatként elhangzott: szükséges periodikus felmérések készítése, valamint elengedhetetlen konkrét üzenetek eljuttatása a célcsoportokhoz (pedagógusok, civil szervezetek, stb.) A pedagógusok továbbképzése is elengedhetetlen, felelősségük óriási, hisz közvetítő szerepük van. Fontos a média szerepe a hiteles, korrekt tájékoztatásban.
Melles Előd, a gyergyószentmiklósi erdőrendszeri Hivatal részéről Erdészeti ágazat ernyőszervezetei, lobbytevékenység tartott előadást. Előadásában érintette az erdőgazdálkodási formákat, az erdőtanúsítás Hargita megyében, és az aktuális témákat. Elmondta három éve sikeresen megszervezik az erdészeti nyílt napot, ami nagy sikernek örvend. A résztvevő diákcsoportot pályáztatással választják ki.
Ferencz Levente, a Kalibáskő Erdei Iskola részéről vett részt az eseményen. Kalibáskő Erdei Iskola 2005-ben alakult. Céljuk, hogy a gyerekek a programjaikon minimális anyagi térítéssel tudjanak részt venni. Ennek érdekében eszközökre és programokra pályáznak. Sikeres működésüket mi sem bizonyítja jobban mint az, hogy a 2017-2018-as tanévben több mint 7000 diák vett részt valamelyik programjukon. Az Erdei Iskola célja olyan programsorozatok kidolgozása, működtetése amelyek segítik a diákokat/fiatalokat az önfenntartás/önellátás gyakorlatában, valamint a szülőföldön való boldogulásban.
Szmolka Péter, doktorandusz Innovációk a székelyföldi magánerdészetek esetében témában tartott előadást. Az előadás során beszélt az innováció fogalmáról, az erdőtulajdoni formákról, valamint a munkaerőhiány problémaköréről.
Sandi-Szabó Melinda az erdőtanúsítás és haladó erdészeti trendekről beszélt. Előadása során kiemelte a tanúsítási formák előnyeit. A haladó erdészeti trendek között szó volt: az erdőtanúsítás megszerzése és fenntartása, digitalizáció az erdőgazdálkodás terén.
A végén, Cilip Árpád felhívta a résztvevők figyelmét, hogy az eseményről emlékeztető fog készülni, ezt a regisztrációs íveken megadott e-mailcímekre el fogjuk juttatni. Célunk, hogy a jövőben havonta kerüljön megrendezésre egy-egy erdőgazdálkodás témájú esemény, hogy tematikusan megoldást lehessen találni az aktuális problémákra.
Bővebben Hargita Megye Fejlesztési Ügynökségének tevékenységéről itt olvashat:
Csíkszereda, 2019. március 26.