fbpx

A Hargita megyei települések közül legtöbben Kápolnásfaluból látogattak Bukarestbe a medveprobléma miatt

–  Megerősítő ereje volt, hogy ilyen sokan kiállnak a közösségi ügyekért – köszönte meg Borboly Csaba, a megyei tanács elnöke a kápolnási emberek támogatását a nagy károkat okozó medvék ügyében a hétvégén tartott IX. Kápolnásfalvi falunapokon ugyanis innen csatlakoztak a legtöbben ahhoz a Brassó megyéből érkezettekkel kiegészült székelyföldi küldöttséghez, amely július 5-én békés figyelemfelkeltő akciót tartott Bukarestben a környezetvédelmi minisztérium előtt, hogy felhívják a figyelmet a medveproblémára megoldást kérve a minisztertől. Hozzátette, fontos amit elértek ezért az elkövetkezendő időszakban sem szabad hagyni földre esni a kiharcolt előrelépést, alapvető, hogy ne vonják el a figyelmet a helyzet súlyosságáról, ezért kérniük kell a konzultálási időszak lecsökkentését. Úgy véli ez egy visszajelzés, Bukarestben is elismerték, hogy tenni kell valamit azon állatok ügyében, amelyek naponta megkeserítik a székelyföldi, és nemcsak, emberek életét. Továbbá gratulált Benedek László polgármesternek és a közösségnek, hogy ilyen sokan összegyűltek megünnepelni szülőfalujuk napját, a hagyományos székely falvaknak is ez volt a jellemzője, hogy lakói képesek voltak együtt ünnepelni. Hozzátette, meggyőződése, hogy Kápolnásfaluban olyan beruházások valósulnak meg a továbbiakban is, amelyek miatt egyre érdemesebb lesz a fiataloknak itthon maradni, ebben a lehetőségeket teremtő tevékenységben a megyei tanács is igyekszik segíteni az önkormányzatnak. Illetve kiemelte a Hargita hegységben rejlő alternatívákat.

Csíkszereda, 2017. július 9.

 458 total views,  1 views today

Hozzászólások
Loading...