fbpx

A hegyimentők fotóiból nyílt kiállítás

Hargita Megye Tanácsa Hegyi- és Barlangimentő Közszolgálatának önkéntesei és alkalmazottai által készített fotókból nyílt kiállítás február 10-én, hétfőn délután a csíkszeredai Megyeháza Kiállítótermében.
A Hegyimentők szemével címet viselő tárlat anyagának nagy részét négy hegyimentő fotós készítette, de rajtuk kívül  sok lelkes önkéntes hegyimentő, búvár, barlangász is hozzájárult a kiállítás anyagának szebbé, változatosabbá tételéhez. A kiállítást Fekete Örs a közszolgálat vezetője, valamint Borboly Csaba Hargita Megye Tanácsának elnöke nyitotta meg.
„Ezek a képek, azokat a pillanatokat örökítik meg, amelyekkel a hegyimentők nap mint nap találkoznak. Ezáltal bepillantást nyerhetnek munkánkba, és remélem mindenki, aki végig nézi ezeket a képeket, kicsit gondol a hegyimentők életére. Hátha lesz köztük olyan, aki kedvet kap arra, hogy ő is hegyimentővé, önkéntessé váljon!” – mondta Fekete Örs.
Ahogy a gyergyói évvégi találkozón is megfogalmazódott még inkább hozzáférhetővé kell tenni a hegyimentők munkáját a fiatalok számára, akik a jövő utánpótlását jelenthetik. – emlékeztette a hallgatóságot Borboly Csaba. A tanácselnök reményét fejezte ki, hogy az elkövetkező hetekben iskolás csoportok szép számban fogják meglátogatni a kiállítást, ami elősegítheti a természet megszerettetését.
„Hargita megyében szerencsésnek mondhatjuk magunkat, mert hegyimentőinket a jó szándék, a tenni akarás és az önzetlenség jellemzi, az itt élők és az ide látogatók biztonságban érezhetik magukat hegyeinkben, a természetben” – fogalmazott köszöntőjében Borboly Csaba megyeitanács-elnök.
A kiállítók részéről Keresztes Emil köszöntötte a tárlatlátogatókat, röviden ismertetve milyen céllal születtek meg a most kiállított fotók. A további kiállítók: Keresztes Emil, Buti László, Molnár Botond, Tatár Attila, Szaniszló Csaba, Fekete Örs és a Salvamont Toplita Călimani hegyimentő csapat tagjai.

Csíkszereda, 2013. február 10.

 812 total views,  1 views today

Hozzászólások
Loading...