A kissolymosi út felújításához közös megoldást keresnek
A keresztúri halastavak tulajdonosai igényeinek figyelembevételével újítja fel a 134A jelzésű, kissolymosi utat Hargita Megye Tanácsa. Ezt közölte Borboly Csaba, a megyei tanács elnöke a tavak egyik tulajdonosával, Fazakas Attilával március 16-án tartott találkozón, amelyen részt vett Kolumbán Dávid megyei tanácsos és Nagy Lajos, Románandrásfalva polgármestere is. A megyeelnök korábban megígérte a panaszos tótulajdonosoknak, hogy konzultál velük, erre került sor csütörtökön. Ismételten elmondta, hogy a megyei tanács csak közterületre építhet utat, az eddig használt nyomvonal viszont magánszemély területén halad át, ezért vissza kellett térni a tóhoz közelebbi, egykori nyomvonalhoz.
– Igyekszünk észszerű, közös megoldást találni, a törvényesség keretein belül, úgy, hogy a tavaknál folyó halászati és turisztikai tevékenység minél kevesebb sérülést szenvedjen, és a tevékenységet az új út erősítse. A tervezésre kiírt közbeszerzés feladatfüzetében figyelembe vesszük a felmerült igényeket, és csak olyan tervmódosítást fogadunk el, amellyel egyetértenek az érintett tulajdonosok is – jelentette ki Borboly Csaba.
Csíkszereda, 2017. március 16.