A lényeg

Hiszem azt, hogy ha a templomainkban az orgonák szépen és szívhez szólnak, akkor ezáltal mindannyian jobbak lehetünk. Nem hiszek abban, hogy az embernek nincs szüksége közösségre, társra, hitre és arra, hogy ezt közösen is megvallja, és abban sem hiszek, hogy mindenkinek egyedül kellene boldogulnia. Szükségünk van egymásra, szükség van arra, hogy tanuljunk, fejlődjünk, fontos a tárgyi tudás, de emellett ugyanolyan fontos a lelki életünk ápolása is. Hitünk lehet támasz, útmutatás, remény, ezért járjunk el szentmisére, istentiszteletre, gyakoroljunk vallásunkat, hitünket – ki-ki a maga módján. Ne engedjük, hogy kialudjon bennünk az erkölcs, az emberség, az egymásra való igazi figyelés, nem szabad elidegenednünk egymástól. Tanuljunk meg hálásnak lenni!

Nap mint nap találkozunk a médián keresztül a tőlünk nyugatabbra lévő szélsőséges, akár hitvilágból fakadó borzalmas tettekkel, amikor is ártatlan életek kioltása és az önmaguk feláldozása válik céllá egy téves, beteges eszme és hitrendszer miatt. Vigyáznunk kell egymásra és önmagunkra. Közös akarattal alkotni tudunk, és le tudjuk győzni a problémákat, de mindehhez szükség van a hitre is.

Itt gratulálni szeretnék Pap Zoltánnak, akinek megvan az akarata és a hite, hogy tegyen az emberekért, a közösségért. Tesz azért, hogy az orgona felcsendülhessen sok templomban – ezáltal melegítve, táplálva lelkünket és szívünket. Ezért tartottuk fontosnak mi is, hogy legyen lehetőség az orgonák felújítására (orgona.ro), hogy így is, a templomban is többet kaphassanak az emberek.

Levél:

Tisztelt Elnök Úr!

Örömmel tudatom, hogy Zeteváralja katolikus templom új orgonáját október végére fölszereltük. Tudomásom szerint templom- és orgona szentelés a templom búcsú ünnepén, csak jövő év május 1-én lesz. (Az orgonákról képeket honlapunkon, a www.orgona.ro-n lehet megnézni.)

A Ditró Szent Imre kápolna új orgonáját, Szt. Imre napjára, nov. 5- re fölszereltük, templom és orgonaszentelés december 13.

A Fiatfalva unitárius gyülekezet műemlék orgonájával jól haladunk. Örülök, hogy nem tüzelték el, Szombatfalvi tiszteletes úrnak köszönhetően, és annak, hogy a támogatás még időben érkezett.

A küküllőkeményfalvi katolikus orgona nagy javítása reményeink szerint év végére elkészül.

A Vágás-Dobó katolikus egyházközség orgonáját ez év július havában javítottuk, jelenleg a hangszer jól működik, de mivel rendszer hibás, így évről évre képes visszaesni egy igen rossz állapotra. Ezért ennél a hangszernél bátorkodtunk költségvetés kiegészítést kérni, amely tartalmazná a rendszer cseréjét, így biztosítva lenne a hangszer hosszú távú jó működése.

Folyamatban van Béta és Székelyszentkirály katolikus templom orgonáinak teljes felújítása.  

A 2016-os évre jelezték orgonajavítási szándékukat:  Agyagfalva református,  Gyergyószentmiklós katolikus,  Bögöz református, Vágás-Dobó folytatás, Homoródkarácsonyfalva katolikus, Nagysolymos református, Székelyszentmiklós unitárius.

Igen jó hír, részt vettem az országos orgona felmérési programban  és kiderül az adatokból, hogy a legtöbb jól működő és használható orgona Hargita megyében van.

Műemlékeinkben a múltat idézve, új építményeinkben a jövőt keresve kívánjuk tisztelettel, legyen sok ereje e nemes küzdelemben. 

Tisztelettel: Pap Zoltán

Loading

Válaszolj

E-mail címed nem kerül nyilvánosságra.