fbpx

A szűkösebb keretből is a fejlesztésre törekednek Hargita megyében

Költségvetés-módosítás volt a legfontosabb napirendi pontja Hargita Megye Tanácsa augusztusi soros ülésének, amelyet szerdán, augusztus 13-án tartottak a csíkszeredai megyeházán.

–          Hargita Megye Tanácsa nem kapott költségvetés-kiegészítést, habár számítottunk rá, így abból kell gazdálkodni, ami van. Ezért a pénzek átcsoportosítására volt szükség, jelentős összeget vettünk el a megyei tanács saját költségeire és programjaira szánt keretből, több mint 2 millió lejt irányoztunk más célra – hangsúlyozta Borboly Csaba, a megyei tanács elnöke.

A legnagyobb tételt a vagyongazdálkodás költségvetéséből csoportosították át, elvették a gyergyószárhegyi Lázár-kastély tisztázatlan helyzete miatti, az örökösök egy részével, a Berczely-ággal folytatott per költségére félretett pénzt. Valószínűleg idén nem zárul le a per, de ha mégis, a pénzügyminisztérium tartalékalapjából lehet erre segítséget igényelni, indokolta meg a döntést a megyei tanács elnöke.

A beruházásoknál egy új tételt vettek be a költségvetésbe, ez a Tarcsafalva fele vezető megyei út terveinek aktualizálása. Kányád falu további 40 ezer lejt kap a megyei tanács Kisvíz-programja keretében elvégzendő munkálatokra.

A Madarasi-Hargita fele még a síszezon kezdete előtt szeretnék befejezni a villamosítást, ezért ezekre a munkálatokra is csoportosítottak át pénzt a Kisvillany-program keretében.

A téli szezonban a megfelelő szolgáltatás biztosítására kiegészítették Hargita Megye Tanácsa Hegyi- és Barlangimentő Közszolgálatának költségvetését.

Sikerült megmenteni a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóság pályázatát, melynek keretében a csíkszeredai Haladás utcában épül rekuperációs központ. A talaj tisztítása miatt késett a közbeszerzés és a pályázat kivitelezése, de a kormány tagjaival való többszöri egyeztetés után sikerült megmenteni a projektet, a munkaügyi minisztérium egy évvel meghosszabbította annak határidejét. A kivitelezésére 100 ezer lejt különített el a megyei tanács.

A Gyergyói Lovas Napok rendezvénye mára kinőtte a régiót, és idéntől Székelyföldi Lovas Ünnepet tartanak, amelyet ez alkalommal is támogat a megyei tanács 32 ezer lejjel.

A megyei tanács testülete elviekben elfogadta a  Kisfalu keretprogram kidolgozását, amely a háromszáz lakosúnál kisebb falvak élettel való megtöltésére irányul. – Célunk, hogy kiemelten odafigyeljünk ezekre a településekre, és pozitív diszkriminációban részesítsük ezeket a programjaink és a támogatások tekintetében egyaránt – fogalmazott Borboly Csaba. Hozzátette: a hazatelepedést szeretnék segíteni, ehhez megfelelő feltételeket biztosítani, illetve a városon sokszor nehéz helyzetben élő fiatal családoknak lehetőséget teremteni ahhoz, hogy vidékre költözzenek, ahol olcsóbban lehet vásárolni, vagy hasznosítani a felmenőktől örökölt ingatlant. A kis- és családi vállalkozások, önfenntartó gazdaságok létrehozása lehetőséget teremt a fiataloknak a megélhetésre, az itthon boldogulásra – mondta a program kapcsán a megyei tanács elnöke. A keretprogramból végzett fejlesztések a falun élőket is segítenék az otthon maradásban, hiszen nem kell például a járhatatlan utak miatt városra költözniük – magyarázta a program szükségességét a megyeelnök. A komplex keretprogramot jövőre dolgozzák ki, a falvak társulási szerződés aláírásával csatlakozhatnak.

A Kisfalu-programot segíti a befektetések vonzására, a megyei tanács által létrehozandó szakiroda, amelynek célja a munkahelyek teremtésének ösztönzése. Ide keresnek angolul és románul jól beszélő, kötetlen programban munkát vállaló öt személyt. Ennek tevékenysége a kis és közepes befektetők vonzása a szabad gazdasági felületeken történő, vagy akár közös gazdasági tevékenységekre. Az ide érkezőket szakemberek segítik a vállalkozás beindításában, mivel a nagyobb cégeknek saját csapatuk van erre. A megvalósításban szerepet kapnak az önkormányzatok, a közbirtokosságok és a helyi gazdasági szereplők.

Csíkszereda, 2014. augusztus 13.

 787 total views,  1 views today

Hozzászólások
Loading...