A hamis az interneten is hamis. A csalás a virtuális térben is csalásnak számít. Ez ma már büntetendő, például amikor valaki úgynevezett kamuprofilt hoz létre. De egyáltalán mi a céljuk az ilyen személyeknek?
Tekintsünk egy kicsit vissza! 15 évvel ezelőtt még „csak” álnévvel lehetett hozzászólni a hírportálok cikkeihez. (Persze aki akarta, az vállalhatta a saját nevét, de a legtöbben nem tették.) Általában tudni lehetett, melyik portál melyik politikai oldalon áll, kik szerkesztik stb. Nagyjából elmondhattuk, hogy nem árulnak zsákbamacskát. A nickname-es hozzászólások annyiban nem voltak megtévesztőek, hogy tudtuk azt is, többnyire nem valódi, hanem csak a hozzászólásoknál használt nevek, így eszerint is kezeltük a helyzetet, sokan jól elvitatkoztak ismeretlenül.
Később a közösségi média óriási szabadságot adott az embereknek: bárki kifejtheti a véleményét a nyilvános térben, cikkekre egyből reagálhat, a saját nevében! Kérdés, hogy jól tudunk-e élni ezzel a szabadsággal. Az emberek egy része most már úgy gondolja, meg tudja állapítani, mi a hiteles forrás, és mi nem, nincs szüksége ehhez a média „szűrőjére”, amellyel az újságírók ellenőrizték az információk forrását. Sőt, sokan úgy gondolják, hogy ezzel a szűréssel a fősodratú média csupán „elhallgatta” a „valós tényeket”, az „igazságot”.
Egyszóval a közösségi média nyújtotta szabadság velejárójaként megnyílt a tér az álhíreknek, amelyeket nem mindenki képes felismerni, sokakat elbizonytalanít a sokszor ismeretlen forrású információk áradata. Soha nem látott lehetőség nyílt arra, hogy nagyon sok olvasót tévesszenek meg álhírekkel vagy kommentelő kamuprofilokkal.
Mit tehetünk ez ellen? Mindenki nem lehet kommunikációs szakértő, de laikusként is képesek lehetünk szűrni valamennyire. Például megnézzük, hogy az adott híroldalnak kik a szerkesztői, egyáltalán feltüntetik-e ezt, vagy ismeretlenek. Az is számít, hogy mennyire igényes a portál (ha az adott weboldal cikkének már a címében helyesírási hiba fedezhető fel, okunk van a gyanúra), kik osztották meg stb… Például az Egyesült Államok 2016. évi államfői kampányát követően kiderült, hogy egy montenegrói falu apraja-nagyja azzal keresett jó pénzt, hogy telekommentelte az amerikai Facebook-oldalakat az egyik jelölt rovására. A kamuprofilok egyik fő ismertetőjele sok minden lehet, például az, ha a profilképen egy topmodell mosolyog ránk, vagy egy háziállat, netán egy tájkép vagy grafika. Ne tévesszen meg senkit, ha vannak közös ismerőseink, attól még nem biztos, hogy ajánlott visszaigazolni, ha ismerősnek jelölt, vagy hogy muszáj lenne vitatkozni a kamuprofillal hozzászólásban! Az ilyen virtuális személyek ellen – akikkel egyébként soha nem találkoztunk, és nem tudhatjuk, ki rejtőzik a profil mögött – a leghatékonyabb fegyver az, ha figyelmen kívül hagyjuk őket.
Miért is? Mit tud ártani? – kérdezhetik sokan. Általában az ilyen kamuprofilokat nem puszta szórakozásból hozzák létre, hanem zavarkeltésre, a közbizalom rombolására, társadalmi károkozásra. Nemes ügyeket, olyanokat, amelyekbe sokan fektettek nagy energiát, képesek megtámadni a rejtőzködők, elbizonytalanítva jóhiszemű embereket, rosszindulatú pletykákat terjesztve. Gondoljunk bele: feltételezhetünk jó szándékot azokról, akik nem vállalják a saját nevüket? Nagyanyám fiatalkorában még úgy tartották, nem jóféle ember az, aki szemébe húzott kalappal jár.
Tegyünk ellenük! A virtuális térben a felnőtteknek újra meg kell tanulniuk, amit gyermekkorukban tanítottak nekik: azt, hogy ne álljanak szóba idegenekkel. Azaz ne fogadjuk el ismerősnek azokat, akik ismeretlenül bejelölnek (még akkor sem tanácsos, ha „vonzó” a profilkép), ne lájkoljuk az általuk megosztott tartalmakat, illetve hozzászólásaikat, figyelmeztessük erre valódi ismerőseinket – és nem utolsósorban jelentsük őket a Facebooknál! Az online világban is vannak szabályok, akárcsak netikett. Ezeket betartva tisztíthatjuk meg virtuális terünket a kárt okozó „személyektől”.
Hozzászólások lezárva.