fbpx

AszfaltFeszt Büdösfürdőn

Egész napos ünnepséget szervez a büdösfürdői út átadása alkalmából Hargita Megye Tanácsa, valamint Csíkszentkirály és Csíkszentimre község polgármesteri hivatala október 1-jén, vasárnap. A nap folyamán számos program várja az érdeklődőket, a rendezvény zenés toborzóval veszi kezdetét, ezt követően pedig amatőr bicikliversenyre (https://www.facebook.com/events/1905970842997635/?fref=ts), szentmisére, az út ünnepélyes átadására, majd kulturális és szórakoztató műsorokra számíthatnak a jelenlévők. Fellépnek a helyi néptánccsoportok és népi zenekarok, valamint lesz ügyességi vetélkedő és különböző gyerekfoglalkozások. A jó hangulatról a Madarasi Népi Zenekar gondoskodik.

Az eseményen többek között részt vesznek Hargita és Kovászna megyei egyházi és politikai előljárók.

“Amiben sokan nem hittek néhány évvel ezelőtt, az mára valósággá vált: aszfaltúton juthatunk Büdösfürdőre. Az egész napos esemény méltó alkalom a sokéves munka megünneplésére, hiszen a sokszor lehetetlennek tűnő helyzet ellenére valósítottuk meg a szóban forgó út korszerűsítését.  ” – fogalmazott Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke a program kapcsán, aki szintén részt vesz a vasárnapi eseményeken.

A rendezvény részletes programját megtalálják itt: https://www.facebook.com/events/360379867728571/permalink/360717844361440/?ref=1&action_history=null

További részleteket pedig itt láthatnak: https://www.facebook.com/events/360379867728571/?fref=ts

 

Csíkszereda, 2017. szeptember 28.

Loading

Válaszolj

E-mail címed nem kerül nyilvánosságra.