bdr

Aszfaltúton Hargita megyéből a Szent Anna-tóhoz

Aláírták szeptember 22-én a lázárfalvi kultúrotthonban a 113B jelzésű megyei út tervezésének szerződését, ezzel a munkálattal összekötik Lázárfalvát a Szent Anna-tóval. A szóban forgó 10,9 kilométeres útszakasz Lázárfalva bejáratától a 113A jelzésű út kereszteződéséig tart. A tervezésre vonatkozó szerződést Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke és a tervező írták alá.

A szerződésaláíráson Hargita Megye Tanácsa műszaki vezérigazgatóságának munkatársai mellett jelen voltak a helyi lakosok és vezetők. Az útjavítást a lakossági igény is életre hívta, a korszerűsítési munkálatok célja, hogy vonzóvá váljon turisztikai szempontból Lázárfalva is.

Korábban, 2007-ben készült egy terv az útjavításra, de az nem volt kivitelezhető, mivel nem volt természetbe illő az elképzelés, és nagyon magas árat szabott meg a megvalósításhoz. Ezért most teljesen új tervet kell készíteni, amiről konzultálnak a lakossággal, az érintett településekkel, szakemberekkel, illetve úgy készítik a tervet, hogy illeszkedjen a Csomád-Bálványos térség fejlesztési tervébe.

A megyei tanács illetékesei és a tervező is arra törekedik, hogy a tervek minél hamarabb elkészüljenek, akár a 120 napos törvényes határidő lejárta előtt. Az elkészült út direkt átjárást biztosít majd a Szent Anna-tó és Lázárfalva között, így nagyban hozzájárul Lázárfalva és környéke turisztikai vonzerejének növeléséhez.

Csíkszereda, 2017. szeptember 22.

Loading

Válaszolj

E-mail címed nem kerül nyilvánosságra.