Átadták a korszerű közvilágítási rendszert
Egy település akkor van veszélyben, ha elfogynak a tervei – hangzott el a csíkmadarasi új közvilágítási rendszer átadóünnepségén, amit péntek este tartottak a helyi kultúrotthonban. A fejlesztés a csíki falvak körében egyedinek számít, hiszen a felhasznált innovatív technológián kívül teljes földalatti infrastruktúra kialakításával is járt, ami Csíkmadarason valósult meg először.
Csíkmadaras község mindennapjait a nagyszabású infrastrukturális fejlesztések megtervezése és kivitelezése uralja. A település újabb mérföldkőhöz érkezett ebben a tekintetben, hiszen elkészült a község vasúton aluli részét érintő közvilágítás felújítás. A beruházást ünnepélyes keretek között méltatták a községvezetőség meghívására érkezett vendégek, akik az átadóünnepség első mozzanataként a Papsára utcában tett rövid séta során az új közvilágítást vehették szemügyre működés közben.
Csak együttműködve lehet fejlődni
A kultúrotthonba visszatérve elsőként Borboly Csaba, Hargita Megye Önkormányzatának elnöke köszöntötte a jelenlevőket. Az elöljáró a beruházás hasznosságán és egyediségén túl a felcsíki községek összefogását is méltatta, kiemelve a Felcsíki Integrált Fejlesztési Projekt keretében elvégzett infrastrukturális fejlesztési munkálatokat, amelyeknek része a csíkmadarasi főbb utcáinak aszfaltozása is. „Gratulálni szeretnék a felcsíki polgármestereknek amiért közösen gondolkodnak és a fejlesztéseket egymást kiegészítve, sőt, ahogy láthattuk ma, egymás erősítve képzelik el” – nyomatékosított Borboly. Hozzátette, lassan az uniós pályázatok 2021-2027-es ciklusára kell készülnie a térségnek, a megyében pedig prioritásként kell kezelni azt, hogy a felcsíki projekthez hasonló beruházások készüljenek el. „A megye többi részében ez a típusú összefogás még nem alakult ki. Van kihívás előttünk, hiszen ha már rendben van az infrastruktúra, akkor a gazdasági oldalra kell hangsúlyt fektetnünk” – említette a tanácselnök, aki a madarasiak irányába is megfogalmazott egy intelmet: „Azt szeretném, ha itt Madarason a nyugalom, a jóindulat és az egymás felé való fordulás még hangsúlyosabb lenne, ha a vitákat bölcsen tudnák rendezni. Ez a község akkor tud fejlődni, ha minden érintett kiveszi a részét a folyamatból.”
Ezt követően Bíró László csíkmadarasi polgármester mondott köszönetet a felcsíki települések polgármestereinek azért, hogy rugalmasak voltak, és segítettek abban, hogy a közösen megnyert aszfaltozási pályázatukhoz igazítsák a település közvilágítási rendszerének felújítását. Az elöljáró hozzátette, a faluban belátható időn belül szeretnének megszabadulni a légvezetékektől. „Köztudott, hogy térségünk kiemelt turisztikai potenciállal rendelkezik, és szeretnénk, ha az idelátogatók egy elegáns községi arculattal találkoznának. Ennek a gyakorlati oldala több szempontból is megvan. Egyik az, hogy a földbe fektetett, korszerűsített hálózat az önkormányzat tulajdonát fogja képezni, és így mi magunk választjuk meg, hogy kivel kötünk szerződést annak működtetésére” – említette a községvezető, aki a polgármesteri hivatal munkatársainak is megköszönte a befektetett munkát.
A következőkben Mészáros Csaba, a csíkmadarasi Aqua Energia Rt. ügyvezetője ismertette a fejlesztési projekt technikai részleteit. A beruházásban konzulensként részt vevő szakember kiemelte, az elmúlt négy évben sikerült elérni, hogy a főbb közlekedési útvonalak a faluban ki vannak világítva egy korszerű, innovatív technológián alapuló és teljes földalatti infrastruktúrával kialakításával járó közvilágítási rendszerrel. Megtudhattuk azt is, hogy a tervek szerint a főút illetve a kisebb mellékutcák közvilágításának a felújítása is megtörténik a következő két évben, utóbbi a jövő tavasszal kezdődő aszfaltozási munkálattal párhuzamosan valósulhat meg.
Az ünnepség további részében Ördögh Imre, a csíkmadarasi önkormányzati testület tagja szólt az egybegyűltekhez, hangsúlyozván, egy településnek tervekre, projektekre van szüksége ahhoz, hogy fejlődhessen. „Egy település akkor van veszélyben, ha elfogynak a tervei” – nyugtázta Ördögh. Őt követve Imre Lajos Lóránd, a helyi közbirtokosság vezetője méltatta az eseményt, aki szerint a közbirtokosság gazdasági téren tud hozzájárulni a község fejlődéséhez.
A felszólalók sorát Péter Dávid, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség Csíkmadarasi Szervezetének elnöke zárta, aki a helyi szervezet, illetve az önkormányzati képviselő-testület RMDSZ frakciójának a szerepét emelte ki a különböző beruházások és fejlesztések megvalósításához. „Köszönöm ugyanakkor a polgármesteri hivatal munkaközösségének önzetlen munkáját, nélkülük ezek a beruházások nem jöhettek volna létre” – zárta mondandóját a szervezeti elnök.
Egyedi megvalósítás
A község vasúton aluli részét érintő, a Nemzeti Helyi Fejlesztési Program (PNDL) keretében megvalósított közvilágítás felújításnak szeptemberben látott hozzá a kivitelezéssel megbízott csíkszeredai Instel Kft. A szakcég munkatársai a földbe helyezték a villanyvezetéket és az optikai vezeték védőcsövét, majd alapot öntöttek az új oszlopoknak, ezek felállítását követően pedig az új lámpatestek is a helyükre kerültek.
A szintén megyeszékhelyi Proconselectric Kft. által tervezett rendszer innovatív technológiát használ: az elhelyezendő 122 oszlopra ugyanannyi LED-es lámpatest került, teljesítményük 29-80 watt között változik, hatékonyságuk messze felülmúlja a korábbiakét. Az egervári falurészen 2015-ben átadott rendszerhez hasonlóan optikai kábeles távvezérlést is terveztek, melynek révén könnyedén szabályozni lehet majd az égők működési idejét, illetve a lámpák fényerősségét is.
A kivitelezés során több mint öt kilométernyi új villanyvezetéket helyeztek a földbe, a beruházás Hídvég, Felszeg, Papsára, Horvátok, Bolhák, Csempe, Falumelyéke, Állomás és Kicsikertek utcákat érintette, valamint az európai út Papsára-Sándorok utcája közötti szakaszát. A kivitelezési szerződés értelmében a munkálatok értéke 737 800 lej.
Forrás: Csíkmadaras polgármesteri hivatala közleménye