fbpx

Az iskolatej fő szállítója a Gordon Kft.

Zömében székely tejterméket kaphatnak a Hargita megyei gyerekek

emleklapgordonA farkaslaki Gordon Kft. szállíthatja a tejterméket a 67 Hargita megyei település legtöbbjére a tej-kifli program keretében kiírt közbeszerzés nyomán. Az erről szóló hivatalos közlést Borboly Csaba, a közbeszerzést lebonyolító Hargita Megye Tanácsának elnöke adta át Magyari Piroska és Péter János tulajdonosoknak a vállalat székhelyén, és ennek alkalmával emléklapot is kézbesített “az iskolatej fő Hargita megyei szállítójának”. Jelen volt Kovács Lehel, Farkaslaka polgármestere is.

A cég több termékére is megkapta a Székely termék minősítést, így Borboly Csaba szerint örvendetes, hogy a Hargita megyei gyerekek nagy része helyi terméket fogyaszthat. A megyeelnök az előző években is azt szorgalmazta, hogy az iskolai tej-kifli programban részt vevő cégek lehetőleg helyiek legyenek, ennek érdekében 2009-től a megyei tanács a polgármesteri hivatalokra bízta a közbeszerzés lebonyolítását, majd, a tavalyi törvényi változás után, amelynek következtében ismét a megyei tanács szervezte a kiírást, mind a 67 település számára külön-külön hirdette meg a licitet.
– Meggyőződésem, hogy a helyi cégektől frissebb, egészségesebb tej- és pékterméket kaphatnak a gyerekek, mint multicégektől, amelyek nagy távolságokról szállítják az árut – jelentette ki Borboly Csaba. Az óvási időszak még nem járt le, az eredményhirdetéstől számítva tíz naptári nap, így csak annak leteltével,  után, ha nem lesz fellebbezés, köthet szerződést a megyei tanács a nyertes céggel. A péktermékekre kiírt közbeszerzés kiértékelése még folyamatban van.

Csíkszereda, 2013. október 28.

 1,098 total views,  1 views today

Hozzászólások
Loading...