Az RMDSZ a Kárpát-medence megkerülhetetlen politikai tényezője

A magyar szavazók több mint 50 százaléka szavazott Csíkban a vasárnapi európai parlamenti választáson – mondta el Borboly Csaba, az RMDSZ Csíki Területi Szervezetének elnöke a május 27-i, hétfő délutáni sajtótájékoztatóján, amelyet Tánczos Barna szenátorral és Korodi Attila parlamenti képviselővel együtt tartott Csíkszeredában. Az országos eredményével az RMDSZ megkerülhetetlen politikai tényezővé vált a Kárpát-medencében, és a felelőssége is megnőtt, tekintve, hogy az összmagyar európai parlamenti képviseletből kimaradtak a felvidékiek. „Csíkban sikeres volt a mozgósítás, hiszen az előző, 2014-es EP-választáshoz képest 14 százalékkal nőtt a részvétel, és voltak olyan települések, amelyek a 60 százalékot is elértük” – értékelt a területi elnök hozzátéve, hogy olyan számítást is végeztek, hogy tíz magyarból hány ment el szavazni, Csík-terület ezen a téren pedig a második helyen áll Szilágy megye után (előbbinél 5,02, utóbbinál 5,05). Borboly Csaba szerint a magyar szavazók részvétele helyenként akár maximálisnak is tekinthető, mert ha figyelembe vesszük azt, hogy a választási névjegyzékben szereplő számoknál sokkal kevesebben élnek itthon, településenként akár 15–30 százalék is lehet azok aránya, akik külföldön élnek, de itthoni lakcímükkel szerepelnek a helyi nyilvántartásban. „Így a több mint 50 százalék a valóságban sokkal nagyobb jelenlétet jelent” – hangsúlyozta az elöljáró. Köszönetet mondott mindazoknak, akik részt vettek a kampányban, kiemelten a fiataloknak, akik nagyban hozzájárultak az eredményhez.

Tánczos Barna elmondta, hogy sokan temették már a magyarság képviseletét, de erre most rácáfolt több mint 470 000 választó. A magas részvétel és a jó eredmény elérésében nagy szerepe volt annak, hogy sikerült olyan leltárt készíteni az eddigi munkáról, amely meggyőző volt az emberek számára. „Az RMDSZ munkája a legnehezebb a romániai alakulatok közül, mivel nem politikai párt, hanem érdekvédelmi szervezet, amely a magyarokat ideológiai beállítottságuktól függetlenül képviseli, de képes olyan célokat kitűzni, amelyekkel az emberek azonosulni tudnak” – jelentette ki a szenátor, aki szerint a legfontosabb a Szövetség számára, hogy újra bizalmat szavaztak neki, és a következő napokban elemezni fogják a kampány során kapott visszajelzéseket.

Korodi Attila arról beszélt, hogy az Európai Unió változás előtt áll, hamarosan eldől, hogyan változik az arculata, és hogy a következő hét évben milyen változások állnak elő a különféle ágazatokban. „EP-képviselőink erre fel vannak készülve, és a változásban való közreműködés lesz számukra a következő fél év nagy kihívása” – fejtette ki a képviselő. A másik nagy kihívásnak a nem európai uniós Európa Tanács és az uniós intézmények munkájának összehangolását nevezte a kisebbségvédelem terén. Ebben segíthet a hamarosan az Európai Bizottság asztalára kerülő Minority SafePack polgári kezdeményezés, továbbá el kell érni, hogy az EU emelje át a jogrendjébe az Európa Tanács kisebbségvédelmi keretegyezményét és nyelvi chartáját. Ezt Korodi Attila szorgalmazni fogja az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének tagjaként.

Csíkszereda, 2019. május 27.

71 total views, 2 views today

Hozzászólások
Loading...