Az útépítés nem pizzarendelés

Az Udvarhelyszéki Közlekedési Infó nevű virtuális csoportban több beírás volt, miszerint ha tönkremegy az autó, azért valakinek felelnie kell.

Ha az út minősége miatt az autóban kár keletkezik, ennek mindig két oka lehet: 1. az út állapota; 2. az útviszonyoknak nem megfelelő vezetés, magyarán sokan ott is sietnek, ahol tudjuk, hogy az út állapota ezt nem teszi lehetővé. Márpedig ezen az úton, mindenki tudja, munkálatok zajlanak, zajlottak, mint például Tibód és Székelyszenttamás között, ahol a község által csatornarendszer kiépítése zajlik).

Ahogy a címben írtam, egy út javítása nem olyan, mint a pizzarendelés, amelyet legkésőbb 25 perc múlva teljesítenek, olyan feltétekkel, amilyenekkel akarjuk.

pizza
Illusztráció

Az utak javításához pénz kell. Amit például ez évben csak most, augusztus végén kaptunk meg, részben!

Kell ugyanakkor kivitelező, amihez akár sok hónapos pereskedés vezet, ha óvás van, fellebbezés stb. Sajnos sokszor van részünk ilyenben is.

És még az is kell, hogy a cégek felelősségteljes ajánlatot tegyenek. Mert most abban a helyzetben vagyunk, hogy ÉRVÉNYES és HATÁLYOS szerződésünk van az utas cégekkel, de azok egymást alullicitálták a közbeszerzésen, 56%-os áron nyerték el a munkálatot, és most azzal jönnek, hogy 70%-kal felment a bitumen (az aszfalt alapvető anyaga, kőolajszármazék, ami összeköti a kavicsot és a homokot) ára. És nem hajlandók dolgozni! Miközben ha nem versenyezték volna be magukat az általunk BECSÜLT ár alá, akkor most ez a helyzet nem állna fenn.

Ennek ellenére mindig azt mondtam, hogy ha bárkinek az autójában kár keletkezik, akkor jogos elvárás, hogy az út ügykezelőjétől kártérítést kérjen. A megyei besorolású utak esetében tőlünk! És ezért sohasem volt ellenségeskedés, ha bárki is kért kártérítést, de sajnos a törvények ezt kizárólag peres úton engedik. Azt tudom mondani, hogy még eddig SAJNOS vesztes perünk nincs. A bírói gyakorlat az, hogy megvizsgálja, az illető gépkocsivezetőnek volt-e esélye lassabban közlekedni és odafigyelni.

Tehát lehet peren gondolkodni, de egyelőre még nem megoldás.

Illusztráció
Illusztráció

A megoldás az lenne, ha minden politikus elfogadná, hogy a megyei utak javítása prioritás! Sajnos ebben a megyében nincs egyetértés ezen a téren. Mindenki valahol valami kicsit szeretne, egy utcácskát, egy épületet, egy hidacskát stb. megjavítani, de a településeket összekötő megyeiút-hálózat ügyében nincs egységes kiállás. Helyette különböző indokokat hoznak fel, hogy „ez is fontos, de…”. Plusz a megyei tanácsban az ellenzék (MPP, PSD) sem támogatja, hogy akár hitelkeretből, de fogjunk neki minél több út felújításának.

Úgyhogy ilyen körülmények között kell dolgozni.

932 total views, 6 views today

Hozzászólások
Loading...