fbpx

Bánkfalván gyűltek össze megbeszélni a község dolgait

Falugyűlést tartottak Csíkbánkfalván is március 4-én, vasárnap a helyi kultúrotthonban, ahol György József, Csíkszentgyörgy község polgármestere, Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke és Becze István megyei tanácsos beszélgetett a lakossággal.

– Ebben a községben a jó együttműködés nem ad helyet a kételkedésnek és veszekedésnek. Ha elfogadjuk, hogy mindenki jót akar, túl tudunk lépni a problémákon. Ezt a jó állapotot kell fenntartani továbbra is – hangsúlyozta Borboly Csaba.

Az utak ügyében a megyeelnök megjegyezte, hogy a nyári karbantartásból sikerült rendbe tenni a 123-as jelzésű megyei utat Bákó megye határáig, amelynek jelenlegi állapotának megőrzése fontos, hiszen amennyiben nem akadályozzák óvások a közbeszerzést, idén elkezdődhet az út beruházása, aszfaltozott út építése az egerszéki eltérőig. Jelenleg tervezési fázisban van a szakasz (a beruházásról bővebben itt olvashatnak). Ehhez azonban a rönkszállítók felelősségére is szükség van, hogy esős időben és hóolvadáskor ne tegyék tönkre a jelenlegi utat.

A megyei tanács pályázati lehetőségeinek kihasználására is biztatta Borboly Csaba a helyieket. A civil szervezeteknek szóló pályázatok mellet, amelyre március 6-ig jelentkezhetnek az egyesületek (palyazatok.hargitamegye.ro) Hargita Megye Tanácsa Vidékfejlesztési Egyesületének kiírásaira jelentkezhetnek a mezőgazdasággal, vidékfejlesztéssel foglalkozó szakmai egyesületek is. Mint mondta, a székelykeresztúri példához hasonlóan Csík-térségében is jövedelmező lenne egy kis vágóhíd vagy községi vágópont. Ez több gazda bevételét növelné.

Csíkszereda, 2018. március 4.

Loading

Válaszolj

E-mail címed nem kerül nyilvánosságra.