Beszédem a 2020. január 7-i madéfalvi megemlékezésen

Főtisztelendő Püspök Úr, tisztelt egyházi és világi Méltóságok, tisztelt Egybegyűltek!

A székely emberek az elmúlt ezer évben hozzászoktak a harchoz. A múltbéli csaták történetei, igazságtalanul nehéz emlékei apáról fiúra szálltak, s így minden harcot őriz a közösségi emlékezet. Őrzi Mohácsot, ’48-at, őrzi a Nyerges-tetőt, őrzi Úzvölgyét és őrzi Madéfalvát is: 1764-et, a Siculicidiumot.

A székely emberek azonban nemcsak a csatákra emlékeznek, hanem azt is pontosan tudják, hogy ha a haza úgy kívánta, ha a HAZA kívánta, az első sorban, az élvonalban álltak. Mert a székely emberek számára egyvalami mindig előbbre való volt bármilyen birodalmi érdeknél: mindennél fontosabb volt, hogy szabadok legyenek a szülőföldjükön, szabadok legyenek az otthonukban.

A székelyek szabadságjogait gyakran ostromolták, s teszik talán ma is: sokan tudatlanul, sokan pedig pontosan tudva, hogy egy közösség életének alapjait darabolják. De harcukkal gyakran maguknak ártottak, s ártanak ma is: volt és van úgy ma is, hogy a saját hatalmuk alapjait forgácsolják szét.

A különállást a hatalom nehezen viseli: ha valamely közösség a saját sorsáról kívánt dönteni, zendülést kiáltottak. Pedig a székely emberek sosem akartak többet, s nem akarnak ma sem, mint hogy a tűz melegéért a füstjét is viseljék el. Hogy törjön meg az évezredes törvény, és a közösségünk sorsa ne legyen a nagyhatalmak kénye-kedvének kiszolgáltatva. Hogy a nagy népek ne visszaéljenek hatalmukkal, hanem vállaljanak felelősséget a kis közösségekért is: a biztonságunkért, a jólétünkért, a hitünkért.

A világ sokat változott, bizonyos vidékeken mindenképp. Egyvalami azonban – remélem – örökre megmarad, és ez a hit. Mert hit nélkül semmink sincsen: sem remény, sem szabadságvágy, sem erő, sem építő szándék. Hit Istenben, hit önmagunkban, hitünk a közösségben, a gyermekeink jövőjében.

Tisztelt Egybegyűltek!

A múltat tudnunk kell, tisztelnünk kell, és fejet kell hajtanunk előtte, de a múltban mi nem élhetünk.

Nekünk a jövőt kell építenünk: tenni azt, ami a mi felelősségünk, ami növekedést hoz, és fejlődést, ami hazahozza fiataljainkat, ami családot gyarapít, ami nem irtja, hanem óvja és vigyázza a természetet, ami körülvesz és kenyeret tesz az asztalunkra, ami otthont teremt számunkra. Nekünk azt kell tennünk, ami nem rombolja, hanem építi a közösségünket. Feladatunk és felelősségünk ezt határozottan, de alázattal tenni. Tisztelettel a múltra nézve, és hittel a jövőbe.

Tisztelt Egybegyűltek!

A mi közösségünk ereje: Székelyföld ereje. A mi hitünk: a székely emberek hite. Éppen ezért sosem felejthetjük el, hogy egyedül nem megy: egyedül nem védhetjük meg, egyedül nem építhetjük, nem gyarapíthatjuk.

A mi szülőföldünket csak együtt tehetjük otthonná. Adjuk át a hitet, adjuk át EZT a hitet a gyermekeinknek: harcaink emléke mellett szálljon EZ is apáról fiúra.

Isten óvja a székely embereket, Isten óvja hitünket, közösségünket! Isten óvja Székelyföldet!