Beszédem az Ezer Székely Leány Napján – 2025 – Borboly Csaba

Beszédem az Ezer Székely Leány Napján – 2025

Jó napot kívánok mindenkinek, Isten hozott benneteket a csíksomlyói Ezer Székely Leány Találkozón!
Öröm, hogy idén is itt lehetek a családommal, veletek együtt és látom, mennyi fiatal lány és fiú viseli ma is büszkén a népviseletet, megéli tovább a hagyományainkat.
Ez a nap nem csak a találkozásról szól, hanem arról is, hogy együtt megéljük azt, amit elődeink hagytak ránk: a hitet, a közösséget, a magyar és székely kultúrát.
1931-ben azért hívták életre ezt az eseményt, hogy a székelység megmaradjon, megerősödjön, és ma is ugyanazért vagyunk itt.
A világ körülöttünk változik, de vannak dolgok, amik nem változhatnak: a család, a közösség, a hit. Ezek a mi tartóoszlopaink, és amíg ezekhez ragaszkodunk, addig van jövőnk.
Tudom, fiatalnak lenni ma nem könnyű.
A képernyők és a gyors világ sokszor elvisznek bennünket a valós kapcsolatoktól, a közösségi élménytől.
De mi itt ma megmutatjuk: nem csak a telefonjaink lehetnek tele barátokkal, hanem a szívünk is lehet tele szeretettel és közösséggel.
Ezért fontos, hogy itt vagyunk, együtt imádkozunk, együtt énekelünk és táncolunk, és megéljük azt, hogy jó magyarnak, jó székelynek, jó katolikusnak lenni.
Azért tartom fontosnak kiállni a fiatalok mellett, mert bennetek van a jövő, de a jelen is.
Kiállok a székely közösség mellett, mert a kitartásunk és az összefogásunk biztosítja Erdély jövőjét.
Kiállok a hit mellett, mert a hit nem gyengeség, hanem erőforrás, amely megtart bennünket a nehéz időkben is.
Amikor támadják a hitünket, a közösségünket, amikor meg akarják mondani, hogyan éljünk, ne feledjétek: nekünk nem csak jogunk, de felelősségünk is, hogy megőrizzük az értékeinket.
Ezért vagyok itt, ezért vagyunk itt ma mindannyian.
Kedves fiatal lányok és fiúk,
bátorítalak benneteket: merjetek álmodni, merjetek családot alapítani, merjetek a közösségért dolgozni, és merjetek a hit útján járni.
Legyetek büszkék arra, kik vagytok, és soha ne adjátok fel azt, ami igaz és értékes.
Végül, itt Csíksomlyón, a Szűzanya lábainál kérjük ma az áldást magunkra, családjainkra, közösségünkre, egész Székelyföldre.
Vigyetek haza ebből a napból örömöt, erőt és hitet, és építsétek tovább a közösségeteket, mert együtt erősebbek vagyunk!
Isten áldja meg az Ezer Székely Leány Találkozót és mindannyiunkat!
Köszönöm, hogy itt vagytok!

Loading

Loading

Válaszolj

E-mail címed nem kerül nyilvánosságra.