fbpx

Bölcsebb lenne összefogásról beszélni

A kurucozás-labancozás helyett (http://szekelyhon.ro/tusvanyos/kakaskodo-partelnokok-tusvanyoson), bölcsebb lenne összefogásról beszélni, ugyanis az erdélyi magyarság megmaradásának legnagyobb ellensége nem az RMDSZ, EMNP vagy MPP, hanem a jól fizetett munkahelyek hiánya, a kivándorlás, a tőkehiány, a nem kellően hatékony oktatási rendszer. És lehet itt kuruc meg labanc akárki, itt munkára van szükség, és azt a munkát amit el kell végezni, azt más helyettünk, kurucok meg labancok helyett nem fogja elvégezni.

Két évvel korábban, július 27-én írtam egy belső anyagot az RMDSZ-es kollégáknak, amelynek címe a következő volt” Az erdélyi magyar összefogásról, szubjektíven”.

Úgy emlékszem, hogy  nem publikáltam.

A magyar összefogás kapcsán a következő javaslatot fogalmaztam meg az RMDSZ-es kollégák fele egy hónappal a 2012-es önkormányzati és fél évvel a 2012-es parlamenti választás előtt:

De a jövő évi kongresszusig még sok idő van, előtte lesznek a parlamenti választások, ezért  nem látnék én abban semmi rendkívülit, mondhatni, gesztusértékű lenne, ha már  előzetesen tisztáznánk, hogy abban a két megyében, ahol a helyi magyar közösség egynegyedének-egyötödének támogatását megszerezték a versenypártok együttesen, tehát Hargita és Kovászna megyékben adunk egy-egy mandátumot nekik. Mondjuk az MPP-nek Hargitában, mert az ott lényegesen erősebb mint az EMNP, és Kovásznában meg fordítva.

 És még tárgyalási alap lehetne a hatályban maradó törvény alapján próba-szerencse alapon elnyerhető szórványmandátumok közül is néhány. A lényege a dolgonak nem az, hogy a tévkamerák előtt felmutassunk egy látszatösszefogást őszire, hanem az, hogy megvalósítsuk a magyar összefogást, a tartósat. Tehát itt akkor beszélhetünk bármiféle megállapodásról, ha előzetesen rögzítünk mi RMDSZ-es oldalról két dolgot.

 1) Az EMNP, MPP önkormányzatosai, a már általam is említett eljárás alapján, tehát a soron következő, vagy akár a magyar összefogást létrehozó, már az ősz folyamán megtartható RMDSZ kongresszuson bejönnek az RMDSZ ernyője alá. Bejönnek a szervezetbe tokkal vonóval. Hargita és Kovászna lehet tárgyalás kérdése lehet a szervezeti önállóság bármiféle formájának megőrzése céljából, de a többi megye semmiképp.

 2) Aminek automatikus következménye, hogy bezárják a boltot, felszámolják az emberekben sok zavart keltő, a magyar választási részvételt csökkentő többpártosdit. Hargita és Kovászna megyékre meg ki lehet dolgozni a politikai pluralizmust megőrző megoldásokat.

Mert én az összefogás lényegét abban látom, hogy az úgynevezett interetnikus környezetben – ahova sajnos már Maros megye is odatartozik – nincs mit keresnie a többpártosdinak. Ha ezt kimondjuk axiómaként, és ezt elfogadják az MPP és EMNP vezetői is, akkor érdemes leülni velük tárgyalni. Hargitában, Kovásznában lehet akárhány magyar párt is, nem probléma. Némi cinizmussal mondhatnám azt is, minél több van, annál inkább garantált az RMDSZ-es hegemónia. De komolyra fordítva a szót, ha az EMNP, MPP vezetői nem fogadják el ezt az alapállást, akkor szerintem nincs miről tárgyalnunk, ugyanis ahol kisebbségben van a magyarság, ott nincs helye a megosztott, többpólusú magyar képviseletnek már a helyhatóságo szintjén sem, az országos politikában meg egyszerűen nnszensz többpártosdiról beszélnünk, akkor számarányunk csak másfél százalékponttal haladja meg a parlamenti bejutási küszöböt.

De Hargita és Kovászna egy másik helyzet, itt önkormányzati választásokon helye van, helye kell legyen a  demokratikus versenynek akár egy szervezet, tehát az RMDSZ ernyője alatt, akár más módon.”

 1,258 total views,  1 views today

Hozzászólások
Loading...