fbpx

Borboly Csaba: „az egyik szemem sír, a másik nevet”

Az Anghel Saliny-programban pályáznak az útépítés folytatására

Az útépítés, az egészségügyi rendszer fejlesztése és a fiatalok támogatása határozta meg Hargita Megye Tanácsa testületének döntéseit a szeptember 24-i tanácsülésen is. Költségvetés-módosítást hagytak jóvá, a 6%-os áfa-visszaosztásból támogatják a településeket, fejlesztik az egészségügyi rendszert, de a megyei tanács fizetett gyakornoki programja is bővül.

Költségvetést módosítottak a saját jövedelem és a kormánytól érkezett támogatás miatt, ezeket a forrásokat elsősorban útépítésre használják fel, de EU-s pályázatokat is támogatnak, illetve ide tartozik az alárendelt intézmények költségvetésének módosítása/kiegészítése, ismertette Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke.

Prioritás a helyi közösségek fejlesztése, erre irányul a most leosztott támogatás is a 6%-os áfa-visszaosztásból. Ez alkalommal összesen húsz önkormányzat kapott támogatást, amelyeket útjavításokra, közösségi terek/épületek építésére/javítására, vízhálózat bővítésére fordítanak a helyi közösségek.

„Ezeknek a beruházásoknak a célja, hogy minél jobb körülményeket teremtsenek a mindennapi élethez, hogy fiataljaink itthon tervezzenek, a kivándoroltak hazatérjenek, a szépkorúaknak pedig aktív időskort biztosítsunk” – nyilatkozta a megyeelnök.

Tovább bővül több területen is az egészségügyi rendszer, ezek a beruházások a betegellátás minőségi javulásához, a helyben elérhető szolgáltatások skálájának szélesítéséhez járulnak hozzá. A Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházból nyolc személyt képeztek ki a heliport működtetésére, a tervek szerint ősszel indítják a tevékenységet, számolt be a megyeelnök. Továbbá egy kataszteri megosztást is jóváhagytak, melynek célja a megyei tanács ambiciózus vállalásának elősegítése, éspedig, hogy jelentős mértékben megnövelik az orvoslakások építését, fogalmazott Borboly Csaba. A kórházi személyzet bérkiegészítésére ez alkalommal is odafigyeltek, hogy támogassák az alkalmazottakat a lassan két éve tartó megfeszített munkában.

Hargita Megye Tanácsa prioritásai közé tartozik a fiatalok támogatása, hogy jövőképet biztosítsanak számukra, hogy a Hargita megyei kistelepülések, a vidék is teljenek meg élettel. Számos intézkedése közül egyik legsikeresebb programja az Internship fizetett gyakornokság, amely által eddig közel harminc fiatal kapott lehetőséget, számolt be a részletekről Hargita Megye Tanácsának elnöke. A program eddigi öthónapos időtartamát hat hónapra bővítik, így több időt kapnak a gyakornokok a szükséges munkaidő felosztására.

A települések felzárkóztatására irányuló Anghel Saligny-programban igényelt támogatást összesen 16 út munkálataira a megyei tanács. Mivel a testület jóváhagyta ezeket, az elsők között lesznek, akik feltöltik projektjeiket, hangsúlyozta Borboly Csaba, aki a lehetőségért köszönetet mondott az RMDSZ parlamenti frakciójának. Ezek a projektek elkezdett munkálatok folytatására irányulnak, mint például az Orotva–Borszék útszakasz, a Siklód–Maros megye határa szakasz, ahol jó ütemben haladnak a munkálatok, a 136-os megyei út felújítása a Gagy-keresztjén át a megyehatárig, vagy Székelypálfalva–Firtosváralja között. Nagyobb beruházás a Székelyudvarhely–Székelykeresztúr közötti útszakasz, ugyanis ezen a részen biciklisávot is terveznek. Forrásra van szükség a remetei út, a siménfalvi út munkálataira, de a Szent Anna-tó felé vezető út megépítésére, illetve elkészült a terv a hosszúaszói útra is, ismertetett néhány tervet Borboly Csaba.

A megyeelnök hozzátette, több olyan útra igényelnek most támogatást, amelyekre évekkel ezelőtt lehetett volna a pályázni az Országos Helyi Fejlesztési Programban (PNDL). Ezzel a lehetőséggel nem élt a megyei tanács, ugyanis a projektek koordinálásával megbízott vezető irányításával csupán két útra készült el két rossz dokumentáció.

„Egyik szemem sír, a másik nevet, ugyanis történelmi hibánkat tudjuk most orvosolni, viszont több beruházás már évekkel korábban elkészülhetett volna” – fogalmazott Borboly Csaba. A megyeelnök hozzátette: az évekkel ezelőtt elrontott dokumentációk meghosszabbították a munkafolyamatot, ami plusz költségekkel is járt, ezek fedezésére hitelhez kellett folyamodjanak.

Hargita Megye Tanácsának szeptember 24-i tanácsülését visszanézhetik az alábbi linken:

https://www.facebook.com/hargitamegye/videos/890477855211321

Loading

Válaszolj

E-mail címed nem kerül nyilvánosságra.