fbpx

Borboly Csaba Brüsszelben az EU soros elnökségén is ismertette a marosvásárhelyi iskola ügyét

Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke mint a Régiók Bizottságának raportőre ismertette a marosvásárhelyi iskola ügyét szerdán, szeptember 6-án, az Európai Unió soros elnökségét betöltő Észtország oktatási felelőseivel, Észtország brüsszeli Állandó Képviseletén. A raportőr az iskolai és felsőoktatási intézmények fejlesztéséről és modernizálásáról és a fiatalok pályakövetése témakörében készít jelentést, amelyről december 1-én szavaz a Régiók Bizottsága. A szerdai nemzetközi konzultáción Borboly Csaba felszólalásában kiemelte, hogy a nemzeti és etnikai kisebbségek nyelvén működő oktatási, képzési intézmények esetében törekedni kell arra, hogy elkerülhető legyen a kisebbségek oktatáshoz való hozzáférésének korlátozása. Mint mondta, jelen esetben Romániában ez a jog korlátozódik, hiszen egy héttel az iskola kezdés előtt még mindig nem lehet tudni mi lesz az iskola sorsa. Ez ügyben voltak kénytelenek Marosvásárhelyen újabb figyelem felkeltő megmozdulást szervezni ugyancsak ma, amelyre Csík térségből is több százan indultak.

– Nem állhatnak ürügyek egy gyerek oktatásának, fejlődésének az útjába, függetlenül nemzeti vagy felekezeti hovatartozástól – hangsúlyozta Borboly Csaba.

A mai nap folyamán ugyancsak egyeztetésre került sor Krystina Lybacka, lengyel európai parlamenti képviselővel, az Oktatás modernizációja az Európai Unióban című jelentés raportőrével, aki több pontban is vállalta, hogy a Régiók Bizottságbeli javaslatok egy részét átveszi az Európai Parlament hasonló jelentésébe, mint beruházások növelése EU-s alapokból az oktatási infrastruktúra fejlesztésében, egyenlő esélyek a minőségi oktatáshoz való hozzáférésre minden tanuló számára, beleértve a nemzeti kisebbségeket és a hátrányos régiókban élőket, illetve oktatáspolitika kialakításában a helyi és regionális szerep erősítése, vagyis decentralizáció.

Ezt követően Momchil Nekov, bolgár európai parlamenti képviselővel, az Új európai készségfejlesztői program című jelentés társraportőrével is egyeztetett Borboly Csaba.

Borboly Csaba szorgalmazza a tagállamok hangsúlyosabb finanszírozási kötelezettségét, jelenleg ugyanis Románia egyike azon tagországoknak, aki a legkevesebbet költ a közoktatásra. Ugyanakkor regionális polgári egyetemekre van szükség amelyek az adott térség innovációját és gazdasági fejlődését szoros együttműködésben képesek megvalósítani, hangsúlyt kell fektetni a pedagógusok és iskolavezetők képzésére és felkészítésére, a szakma becsületének és elismertségének visszaállítására, áll a jelentés tervezett szövegében, többek között.

A jelentésről a szeptember végi temesvári Oktatási, Kultúra, Ifjúság, Szociális védelem szakbizottsági ülést követően december 1-én szavaz a Régiók Bizottsága Plénuma.

Borboly Csaba Régiók Bizottsága által megbízott szakértője Csák László.

A raportőr élő bejelentkezésében is összegezte a mai egyeztetések eredményét.

Bővebb információ a témakörben az alábbi linken található:

https://www.borbolycsaba.ro/az-oktatas-es-felsooktatas-fejleszteserol-es-modernizalasarol/

Csíkszereda, 2017. szeptember 6.

Loading

Válaszolj

E-mail címed nem kerül nyilvánosságra.