Borboly Csaba megyei geológiai konferencia megszervezését javasolja
Termálvíz és biomassza erőmű – Csíkmadaras kitörési lehetőségeiről egyeztettek
Rendhagyó szakmai konferenciát szervezett Csíkmadaras Polgármesteri Hivatala október 20-án, pénteken. A település geológiai, hidrogeológiai, illetve geotermikus adottságairól, valamint az ebből származtatható lehetőségekről értekeztek a témában jártas szakemberek. A szakmai értekezletet Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke is megtisztelte jelenlétével.
Geomérnökök, tervezők, vízügyi és környezetvédelmi szakemberek vettek részt azon a szakmai konferencián, amelyet péntek délelőttre hívott össze Csíkmadaras Polgármesteri Hivatala a Kiss Ferenc Általános Iskola új épületének protokoll termében. A jelenlevőket Bíró László polgármester köszöntötte. Mint kifejtette, a geológiai adottságok kutatásának alapgondolata a biomassza projektből indult.
– Pályázati lehetőségre leltünk ebben a témában, és felmértük azt is, hogy bőven van nyersanyag a környéken, amit fel lehet használni az üzem működtetésére” – jelentette ki a polgármester. Hozzátette, a biomassza üzem révén nem csak villamos energiát termelne a település, hanem hőenergiát is előállítana, amiből a középületek fűtését oldanák meg. Bíró László kiemelte, a község vezetősége, e projektből kiindulva, kiemelt figyelmet kezdett fordítani a település geológiai adottságaira.
– Rendeltünk is egy tanulmányt ebben a témában. Ennek során rávezettek a szakemberek, hogy két geológiai töréspont mentén helyezkedik el a település, ami több előnnyel jár geológiai szempontból – fogalmazott a polgármester.
Borboly Csaba megyei geológiai konferencia megszervezését javasolja
A szakmai megbeszélésen részt vevő Borboly Csaba megyeitanács-elnök kifejtette, ha van egy jó szakmai alátámasztása a geológiai kutatásoknak, akkor azokból számos pozitív dolgot lehet származtatni. Felvetette, a megyei tanács partner lehet minden olyan projektben, elképzelésekben, beruházásokban, amelyek a geológiai adottságok megfelelő módon történő kiaknázását teszik lehetővé. A megyevezető felvállalta, hogy megyei szintűre terjesztik ki a Csíkmadarason elkezdett szakmai konzultációt annak érdekében, hogy az érintettek pontos képet kapjanak a régió altalaj-kincsének a helyzetéről, és azok kiaknázási lehetőségeiről.
Csíkszereda, 2017. október 20.