fbpx

Zöld út a hegyimentő bázisok megépítésének

Újabb rendkívüli ülést tartott Hargita Megye Tanácsa október 20-án, pénteken délután a csíkszeredai megyeháza márványtermében, melynek egyetlen napirendi pontja a megyei tanács alintézményeként működő Hargita Megyei Hegyi- és Barlangimentő Közszolgálat két új bázisának megvalósíthatósági tanulmányának megszavazása volt, amely pályázati pénzből épülhet meg.

Fekete Örs, a hegyimentő közszolgálat vezetője ismertette a jelen lévő 21 megyei tanácsossal a tervezett két új bázis fontosságát, a Tusnádfürdőre és a Borszékre tervezett bázis télen és nyáron egyaránt fontos szerepet fog betölteni, hisz mindkét helyen sípályák működnek és nyáron is turisták által látogatott célpontok.

– A két épület felépítése mellett, azokat fel is szeretnénk szerelni, hegyimentésre, barlangimentésrő, illetve mentőbúvár felszereléssel. Ugyanakkor mentőjárműveket is szeretnénk beszerezni, ATV-ket és speciális járműveket, amelyeket a mentésben segíthetnek – emelte ki Fekete Örs.

A döntéshozó testület egydöntetűen elfogadta a megvalósíthatósági tanulmányt, ezáltal zöld utat adva a két új Salvamont-bázis megépítésének.

Kárpótlási per kilátásban

Csillag Péter megyei tanácsos üdvözölte Borboly Csaba megyeitanács-elnök kezdeményezését a medvetámadások áldozatai javára szervezett gyűjtési akciót, ugyanakkor javasolta, hogy a begyűlt összegből fordítsanak egy kárpótlási per költségére, akár nemzetközi szinten. Borboly Csaba elmondta, már zajlanak az ezzel kapcsolatos előkészületek, és már ügyvéd is van, aki vállalta az áldozatok képviselését.

Az alábbi számlaszámra utalhatnak az adakozók: RO23 RZBR 0000 0600 1965 8387

Csíkszereda, 2017. október 20.

 505 total views,  2 views today

Hozzászólások
Loading...