fbpx

Borboly Csaba tovább lobbizik az APIA támogatások érdekében

Nehéz helyzetbe kerülhetnek a kis- és középtermelők, gazdálkodók és egész családok veszíthetik el teljes bevételi forrásukat, ha az Európai Unió 2021 után teljesen mellőzi az APIA támogatásokat, véli Borboly Csaba a Régiók Bizottságának tagja, aki a RéB NAT szakbizottságának (természeti erőforrások és mezőgazdaság) spanyolországi konferenciáján is felszólalt az ügyben június 1-én. Az EU Közös Agrárpolitikájának következő 2020-ban elfogadandó szakaszában ugyanis a nagy termelők járnának jól, az unió ugyanis a versenyképességre helyezné a hangsúlyt. Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke éppen ezért kiemelten fontosnak tartja, hogy mindenki hallassa a hangját ez ügyben és minden alkalmat megragadjon a felszólaláshoz. Mint azt a székelyföldi gazdák fórumán is hangsúlyozta a megyeházán a gazdáknak már az idei évben fel kell készülniük a legrosszabb forgató könyvre és a jelenlegi támogatások összegét nem feltétlenül eszköz vásárlásra kell költeni, hiszen mint azt a megyei tanács elnöke mondta előfordulnak olyan települések is ahol szinte több traktor van mint lakos.

A Régiók Bizottságának tagja a konferencián felszólalásában hangsúlyozta, hogy Az eszközöket kell a valós igényekhez igazítani. A kistermelők számára létfontosságú a hektár alapú direkt kifizetés, míg a nagytermelőknél hitelkonstrukciók támogatása lehetséges, viszont a különleges területeken, úgy mint a Natura 2000-es részeken vállalt kötelezettségeket megfelelő módon kell kompenzálni. Emellett a közösségek szintjén történő fejlesztés és a helyi gazdaság diverzifikálása sokkal könnyebb és rugalmasabb a helyi tervek mentén, mint a nemzeti és európai programok révén. A LEADER programok révén elért eredményeket tekintve, Borboly Csaba javasolja ezeknek a módszereknek a széleskörű használatát. Ugyanakkor a térségi kohézió célkitűzései csak akkor érhetőek el, ha hozzáférést biztosítunk az alapinfrastruktúrához és közszolgáltatásokhoz, viszont számos térségben, így megyénkben is ezek az alapelemek is hiányoznak, ezek fontosak a közegészségügy javítása érdekében is.

Borboly Csaba korábban elmondta, hogy Kelemen Hunor RMDSZ elnök felkérésére a három székelyföldi megye folyamatosan egyeztet annak érdekében, hogy közös agrárpolitikai stratégiát dolgozzanak ki és a tevékenységeket összehangolva segítsék a kis gazdákat, mint mondta Hargita Megye Tanácsa és vidékfejlesztési egyesületének célja továbbra is a helyi kis- és középtermelők, gazdák segítése a cél, hiszen megyénkben sok családnak biztosít megélhetést a gazdálkodást, vannak családok akiknek csupán az APIA támogatás az egyedüli bevételi forrás.

Májusban Borboly Csaba átadta Mihail Dumitru, az Európai Bizottság Mezőgazdaság és Vidékfejlesztés Főigazgatóságának vezérigazgató-helyettesének a KAP-konzultációsorozat eredményeit, amelyet Hargita Megye Tanácsa és a Hargita megyei kistérségi társulások kezdeményezésére indítottak el, és az RMDSZ Országos Önkormányzati Tanácsa közreműködésével országos szintűre terjesztettek ki (http://hargitamegye.ro/hirek/az-apia-tamogatasok-nelkul-veszelybe-kerul-a-gazdak-megelhetese.html). Az RMDSZ zilahi kongresszusán elfogadott Biztos jövőt az erdélyi gazdáknak, az erdélyi vidéknek! agrárpolitikai határozat is a kisgazdák támogatását, valamint a vidéki közösségek és települések identitásának megerősítését szolgálja. A konzultáció lebonyolításában és kiértékelésében nagy szerepet vállalt Csák László fejlesztési szakértő is, aki ezúttal is elkísérte Borboly Csabát.

Borboly Csaba Régiók Bizottságában kifejtette tevékenységéről az alábbi linken olvashatnak:

http://www.borbolycsaba.ro/tevekenyseg/regiok-bizottsaga/

Csíkszereda, 2017. június 1.

Loading

Válaszolj

E-mail címed nem kerül nyilvánosságra.