fbpx

Csíkba látogatott Seszták Miklós fejlesztési miniszter

Csíkban folytatta erdélyi munkalátogatását Seszták Miklós, Magyarország Nemzeti Fejlesztési Minisztériumának vezetője március 13-án, pénteken. A miniszter megtekintette a szépvízi tejfeldolgozó üzemet, ahol Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke felhívta a figyelmét a székelyföldi szövetkezeti mozgalom néhány kezdeményezésére, amelyek esetében igen hasznos lenne egy támogató program a székelyföldi közösségi tulajdonba tartozó vállalkozások, szövetkezetek munkahelyteremtő beruházásai számára, valamint az erdélyi magyar egyházi közösségek, civilszervezetek fejlesztéseinek megvalósításához. A megyei elöljáró közel húsz helyi projektet mutatott be a tárcavezetőnek, kiemelten a helyi tej-, hús- vagy burgonyafeldolgozó és -értékesítési szövetkezeteket, köztük a szépvízit, gyimesfelsőlokit, székelykeresztúrit, székelypálfalvit, továbbá a gazdasszonyok közösségi konyháit és a tangazdaságokat. A megyeelnök hangsúlyozta, hogy mindegyik kezdeményezés nyomán legalább 50–100 munkahely létesülhet. Ferencz Tibor polgármester elmondta, hogy április elsejére tervezik a szépvízi Csengő Tejszövetkezet beindítását. Az üzem 107 gazda, a három falu: Szépvíz, Csíkszentmiklós és Csíkborzsova közbirtokossága, valamint a helyi önkormányzat megvalósítása. Trappista típusú, hosszan érlelt sajt készítésére van felszerelve, a beruházás értéke 400 ezer euró, de mint a községvezető kifejtette, a továbbfejlesztés gondolata már megszületett, hiszen azonnali jövedelem származhat a friss termék előállításából. A friss termék előállításához szükség lenne még fölözőre, adagolóra, csomagolóra, hőkezelő kádakra, termékkiszállító autóra, hűtőpultokra, melyek összértéke előzetes számítások szerint 150 ezer euró. Ehhez kérte a polgármester Seszták Miklós támogatását.

A szépvízi üzem megtekintése után a megyeházán folytatódott a program, ahol a miniszter Hargita megyei fejlesztésekről, gyakorlati megvalósításokról egyeztetett Kelemen Hunor szövetségi elnökkel, Borboly Csaba megyeelnökkel,  ugyanakkor jelen voltak az RMDSZ parlamenti képviselői, szenátorai, valamint a megyei és helyi önkormányzatok képviselői, polgármesterek, közbirtokossági vezetők és sípálya-tulajdonosok, vállalkozók is. Elsőként Kelemen Hunor köszöntötte a jelenlévőket, kiemelve a gazdasági kapcsolatok fejlesztésének fontosságát a magyar kormány és az erdélyi magyarság között.

–  A nemzeti fejlesztési miniszter látogatása által még szorosabbra tudjuk fűzni a kapcsolatot a magyar kormánnyal, a megteremtett alapokra gazdasági projektek megvalósítása által is tudunk építeni –   emelte ki a szövetségi elnök.

Borboly Csaba megköszönte a látogatást és azt, hogy odafigyelnek a megye szükségleteire, beruházási lehetőségeire. Elmondta, konkrét projekteket és elképzeléseket mutatnak be a miniszternek, úgymint a székelyek szent hegye, a Hargita-hegység Övezeti Rendezési Tervét és a Hargita sírégió tervét, amelyek megvalósításán évek óta dolgoznak annak érdekében, hogy olyan fenntartható módon tudják fejleszteni a térséget, hogy minden évszakban kiterjedt szabadidős tevékenységet lehessen folytatni ott, ezzel is hozzájárulva a környező települések és a megye turisztikai potenciáljának növeléséhez.

– Cél, hogy a turisták még nagyobb számban érkezzenek a térségbe, széles turisztikai kínálatot találva itt, mindezt pedig fenntartható módon kell működtetni, oly módon, hogy az ide látogatók a Hargita-hegységet körbevevő csíki, udvarhelyszéki és gyergyói települések vendéglátását igénybe tudják venni, és a hegységben az itt-tartózkodás mindegyik napjára legyen ajánlat, program kirándulásra. Az év 365 napjában várni kell a turistákat, a magyarországiakat is, főleg az ország keleti feléből – emelte ki Borboly Csaba.

A megyeelnök a borszéki balneoklimatikus központ megépítéséhez is kérte a magyar állam támogatását, mint elmondta, Borszék a Kárpát-medencei magyarság számára  egy brand, éppen ezért kormányközi megállapodás révén is fel lehetne építeni a központot. Ugyanakkor uniós pályázatok lehívásával szeretnének együttműködni munkahelyteremtésben, az itthon maradás elősegítésében.

Seszták Miklós elmondta, az interaktív, eredményeket előrevetítő tárgyalások híve, éppen ezért örül, hogy a Hargita megyeiek konkrét projektjavaslatokkal készültek, így reményei szerint, ha két év múlva ismét idelátogat, nemcsak a lehetőségekről, de a megvalósított dolgokról is beszélhetnek majd. Kiemelte az európai uniós források lehívásának fontosságát, olyan beruházási lehetőségek keresését, amelyekből mindkét közösség profitálhat. Ugyanakkor elmondta, hogy mivel februártól az ő minisztériumához tartoznak a sportberuházások is, igyekeznek megtalálni annak a lehetőségét, hogy együttműködjenek a Hargita-hegység és a Hargita sírégió fejlesztésének elképzeléseiben.

A továbbiakban Korodi Szabolcs építész bemutatta a Hargita-hegység Övezeti Rendezési Tervét, Ferencz Csaba, a Hargita-hegység Közösségi Fejlesztési Társulás  igazgatója a Hargita sírégió tervét, Mik József, Borszék polgármestere pedig a balneoklimatikus központ megépítésére vonatkozó elképzeléseket. Borboly Csaba átadta a miniszternek a projektek dokumentumait.

A program további részeként a miniszter ellátogatott a Nyerges-tetőre, ahol ünnepi megemlékezést tartottak a Bojzás Néptánccsoport közreműködésével, megkoszorúzták a hősök emlékművét, majd Darvas-Kozma József csíkszeredai esperes vezetésével közösen imádkoztak a hősök temetőjében.

Csíkszereda, 2015. március 13.

Loading

Válaszolj

E-mail címed nem kerül nyilvánosságra.