Csíkszentmárton megtámadja a mojnesti kataszteri hivatal döntését

Levélben értesítette Csíkszentmárton önkormányzatát a mojnesti kataszteri hivatal, hogy telekkönyvezték az úzvölgyi temetőt a Bákó megyei Dormánfalva tulajdonaként. A telekkönyvezésre benyújtott kérésről is értesítették a csíkszentmártoniakat, a Hargita megyeiek a rendelkezésre álló 15 nap alatt megtámadták azt, ennek ellenére megtörtént a telekkönyvezés. A törvényes lehetőségeket kihasználva, ezt ismét megtámadja Csíkszentmárton önkormányzata, a következő lépés pedig a perbe hívás lesz. Erről és a további teendőkről egyeztetett ma, június 24-én az úzvölgyi haditemető ügyében Hargita Megye Tanácsa keretében létrehozott munkacsoport, melynek ülésére meghívást kapott Gergely András, Csíkszentmárton polgármestere is.

Ismét felszólítják a Bákó megyei prefektust, hogy állítson le mindenféle intézkedést az úzvölgyi temetővel kapcsolatosan, hiszen már hamarabb meg kellett volna tegye, így pedig törvénytelenséget törvénytelenségre halmoznak, és így a prefektus is bűnrészessé válik, mondta Borboly Csaba. Hozzátette, magánszemélyként a 2001/544-es, a közérdekű információkhoz való hozzáféréshez vonatkozó törvény értelmében tájékoztatást kér a prefektustól, illetve bejelentést tesz a június 6-i dulakodás miatt.

A kataszteri hivatalnak is írnak, ugyanis nemcsak formai szempontból, hanem jogilag is kellett volna vizsgálja a telekkönyvezésre vonatkozó dokumentáció helyességét.

Továbbá ismét levelet küldenek azoknak az intézményeknek, amelyeknek írtak korábban is az ügyben, de nem válaszoltak, mint a honvédelmi minisztérium, a Hősök Emlékének Országos Hivatala (ONCE), a bukaresti és a kolozsvári történelmi egyetemek, hangzott el a megbeszélésen. Ebben értesítik az intézményeket arról, hogy súlyosbodik a helyzet (lásd: június 6-i események), és kérik, hogy segítsék az ügy megoldását.

Hargita Megye Tanácsa tájékoztatta a román és a magyar szakminisztériumot

A román védelmi minisztérium tárgyalást javasolt Magyarországnak a katonai temetők, kifejezetten az úzvölgyi sírkert ügyében, a megbeszélést június 24–28. között tartják. A megbeszélést a román minisztérium részéről az ONCE, magyar részről a Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézete és Múzeuma szakemberei folytatják le. Hargita Megye Tanácsa összeállított egy tájékoztató anyagot az úzvölgyi temető ügyében, amit a múlt hét végén elküldött a magyar és a román szakminisztériumnak egyaránt.

Az úzvölgyi katonatemető ügye az alábbi linken tanulmányozható:

https://hargitamegye.ro/uzvolgye.html

Csíkszereda, 2019. június 24.

91 total views, 1 views today

Hozzászólások
Loading...