fbpx

Diákok segítik a megyei tanács munkáját

Tizenöt fiatal végez szakmai gyakorlatot Hargita Megye Tanácsánál a hét folyamán, december 19-23. között. A gyakornokok a Kájoni János Szakközépiskola gazdasági technológus osztály 12-es diákjai. A tevékenység célja, hogy a tanulók az elméleti tudásuk mellé gyakorlati ismereteket is szerezzenek, lehetőleg minél hasznosabbat a számukra, ezért ők választhatták ki, hogy melyik vezérigazgatóság mindennapjaiba szeretnének belátást nyerni, és munkájukban segíteni.

– Előnyben részesülnek egy állásinterjú során azon diákok, akik önéletrajzukba a szokásos végzettség és hajtási engedély mellett azt is fel tudják tüntetni, hogy szakmai gyakorlatot végeztek valamilyen intézményben. A megyei tanácsnál töltött idő, akkor lesz a leghasznosabb a fiatalok számára, ha megfontolva jövőbeli terveiket választják ki azt a vezérigazgatóságot, ahol eltöltik ezt a hetet, és belátást nyernek abba a szakmába, amelyben esetleg folytatnák tanulmányaikat – fogadta az intézménybe érkező tanulókat Borboly Csaba megyeelnök.

Csíkszereda, 2016. december 21.

Loading

Válaszolj

E-mail címed nem kerül nyilvánosságra.