Edzőtáboroztak a néptáncosok
A Csíkszentkirályi Egyesület és a Vadrózsa Néptánccsoport szervezésében néptánctáborban vettek részt a táncosok július 11-13 között. A háromnapos edzőtábornak a büdösfűrdői Menedékház adott otthont, amelyen 35 fiatal csiszolhatta tudását. A Hargita Megye Tanácsa ifjúsági pályázatán keresztül is támogatott rendezvényen a több órás néptáncképzésen túl a fiatalok gardonyozni tanulhattak valamint közösségformáló játékokon vehettek részt. Kedden, július 12-én a Csíkszentkirályi Népi Zenekar is bekapcsolódott a programok sorába, Bőjte József alpolgármester illetve prímás vezetésével. Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke is meglátogatta a fiatalokat kedden este, szerinte jól eső érzés, amikor ilyen szép számban látunk fiatalokat néptáncot tanulni, rácáfolva arra, hogy a mai fiatalok egész nap a számítógép elött ülnek. Rendezvényeink alkalmával könnyen találunk lelkes fiatalokat akik néptánc előadásaikkal még élvezhetőbbé tesznek egy-egy ünnepséget.
A táborban készült rövid felvételt megtekinthetik Borboly Csaba közösségi oldalán.
Csíkszereda, 2016. július 13.