fbpx

Egyelőre a megyei tanács hóekéje biztosítja a hargitafürdői út járhatóságát

Mivel eredménytelen volt az előzőleg meghirdetett közbeszerzési eljárás a Hargitafürdőre vezető 138A megyei út téli karbantartására, az újabb versenytárgyalás lezárulásáig Hargita Megye Tanácsa hóekéje biztosítja a járhatóságot az említett szakaszon. Sikertelen közbeszerzések esetén a megyei tanács, az előző évekhez hasonlóan, helyi önkormányzatokkal köt szerződést hóeltakarításra, jelen esetben viszont a csíkcsicsói hivatal nem vállalta, ezért helyezték üzembe a megyei tanács gépét. Az előző közbeszerzés sikertelensége kapcsán Borboly Csaba azt nyilatkozta, várják a cégek jelentkezését, azokét is, amelyek nem jelentkeztek előző alkalommal. Az egyetlen jelentkező a becsült értéknél jóval nagyobb összeget ajánlott, amit a törvények értelmében nem lehetett elfogadni.

– Annak ellenére, hogy a közbeszerzésen nem került komoly ajánlattevő a hargitafürdői út téli karbantartására, mi tesszük a dolgunkat, a cégeket pedig felkérem, jelentkezzenek az újra meghirdetett liciten – jelentette ki a megyeelnök.

A 138A jelzésű út idei téli karbantartásának becsült értéke minimum 117 380 lej, maximum 171 571,40 lej, az időjárási viszonyok következtében időközben megnövekvő költségek fedezésére pedig kiegészítő szerződések megkötésére van lehetősége a nyertes cégnek.

Mint arról korábban beszámoltunk, a megyei besorolású utak téli karbantartása céljával hároméves keretszerződés megkötésére hirdetett versenytárgyalást a megyei tanács, a megye négy térségét 24 kisebb csoportra („lot”) osztották le községek szerint: Csík térségét tíz, Gyergyó és Keresztúr térségét négy-négy, Székelyudvarhely térségét pedig hat csoportra. Eddig 18 csoportnál sikerült szerződést kötni, a maradék hatra újra kiírják a közbeszerzést.

Csíkszereda, 2014. december 2.

 585 total views,  1 views today

Hozzászólások
Loading...