Egyenes úton, lóháton – gondolatok a Székelyföldi Lovas Ünnepen

Kedves Barátaim, Tisztelt Ünneplők!

Ma nem csupán a lovak és a hagyományok miatt gyűltünk össze, hanem azért is, hogy egy kis mosollyal és öniróniával nézzünk magunkra – és erre az összevissza világra, amelynek történései néha túl gyorsak, máskor kiszámíthatatlanok.
És benne – nem utolsósorban – ránk, politikusokra is.
Mert valljuk be: a ló sokszor jobban ismeri az irányt, mint mi. Ő nem bonyolít túl semmit, nem hoz felesleges döntéseket. Ha egyenes úton akar menni, akkor egyenesen megy. Nincs kerülő, nincs felesleges kanyar. Talán épp ez az, amit nekünk is tanulni kellene tőle: kevesebb kerülőút, több egyenes beszéd.
Néha valóban úgy érzem, hogy mi, politikusok, túl sok időt töltünk azzal, hogy körbe-körbe beszéljünk. De itt, a lovasünnepen, talán újra rátalálunk arra az egyszerű igazságra, amit a ló olyan tisztán képvisel: az egyértelműségre. Mert ha felülünk a nyeregbe, ott nem lehet mellébeszélni. A ló azonnal érzi, ha nem vagyunk biztosak magunkban, ha nem bízunk benne – és nem is fog együttműködni velünk.
Talán a politika is jobb lenne, ha így működne. Több bizalommal, kevesebb kerülővel, és sokkal több egyenes szóval. Szóval ha legközelebb valaki megkérdezi, mit tanultunk a lovaktól, mondjuk ezt: megtanultuk, hogy a jövőt csak őszinteséggel, nyíltsággal és kölcsönös tisztelettel lehet építeni.
Mert a ló nem kérdezi, hogy melyik pártból jöttél, és kinek vagy az embere. Egy dolog érdekli: merre vezeted őt. És ha rossz döntést hozunk, a ló nem büntet, de finoman visszaterel – a helyes útra. Ezért mondom: hallgassunk néha nem csak a józan eszünkre, hanem a lovunkra is.
Ma, amikor a politikában gyakran látunk botlasztást, akadályokat és egymás hátráltatását, jusson eszünkbe, hogy a valódi erő nem ezekben rejlik. A valódi erő akkor érvényesül, ha egymást nem akadályozzuk, hanem segítjük.
A székelység és a magyarság megtartó ereje mindig is a hagyományainkból, a kultúránkból és a közösségeink büszkeségeiből fakadt – köztük a lovasainkból is. Mert ezek a kapcsok összekötnek, és erőt adnak a jövőhöz.
És ma, ezen a napon, itt Székelyföld szívében, nemcsak a lovainkat ünnepeljük, hanem a székelység és a magyarság megtartó erejét is. Mert a ló számunkra nem csak egy állat. Ő társ, jelképe a múltunknak, szimbóluma a jelenünknek, és része a jövőnknek.
Ez az ünnep pedig azért is különleges, mert megmutatja: a hagyományaink, a közös gyökereink nem poros emlékek, hanem élő erőforrások. Olyan támaszok, amelyekhez mindig visszanyúlhatunk, ha elbizonytalanodunk.
A székely ember mindig is tudta: a közösség az, ami megtart. A lovas élet pontosan ezt tanítja – együtt erősebbek vagyunk. A ló nem kérdezi, honnan jöttél, csak azt, merre tartasz vele. És mi, székelyek, mindig tudtuk, hogy a lovakkal való kapcsolatunk több, mint haszon – ez a lelkünk része.
Köszönöm, hogy itt vagytok. Ünnepeljük együtt, hogy a Székelyföldi Lovas Ünnep nem csak egy esemény a naptárban – hanem egy hagyomány, amelyet szívből hordozunk, és amely erőt ad, ha őszinték akarunk lenni magunkhoz és egymáshoz.
Hajrá Székelyföld, hajrá őszinteség, és hajrá lovasaink!