fbpx

Együttműködésről tárgyalt Bács-Kiskun és Hargita megye elnöke Csíkszeredában

A csíkszeredai megyeházán egyeztetett Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke Bányai Gáborral, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnökével és munkatársaival, akik május 8-án érkeztek Hargita megyébe négynapos látogatásra. A megbeszélés fő témája az egészségügyi szűrőprogram volt, amelyet ezúttal  Farkaslakán végez, május 20–24. között, az immár hetedik alkalommal megyénkben tevékenykedő bács-kiskuni orvoscsoport. A már hagyományossá vált program célja, hogy felmérjék az elszigetelt települések lakóinak egészségi állapotát, és orvosi ellátásban részesüljenek azok, akiknél ez indokolt.

Szó esett még az EGTC (Európai Területi Társulás) kialakításáról is, amelynek találkozóját júliusban szervezik meg Hargita megyében, és részt vesznek a leendő EGTC-partnerek: a franciaországi Vienne, az olaszországi Padova, a dániai Midtyjlland és a romániai Fehér megye. Az együttműködési lehetőség az Európai Területi Társuláson keresztül minden partner megyének helyi, regionális, megyei és nemzetközi problémákra ad választ és megoldási lehetőséget. A társuláson keresztül a vidékfejlesztésre, helyi termékek népszerűsítésére, értékesítésére, a turizmus fellendítésére, fejlesztésére, az újrahasznosítható energiára, helyi forrásokkal való gazdálkodásra, a kisfalvak megmentésére, lakóinak helyben maradására és életszínvonalának emelésére, nem utolsósorban pedig a kulturális értékek népszerűsítésére fognak összpontosítani, mivel ezeken a területeken érdekeltek leginkább a partnerek.

A megyeelnökök a két hivatalban dolgozó szakemberek szakmai tapasztalatcseréjét is szeretnék előmozdítani azokon a szakterületeken, amelyek mindkét megyét érintik, és amelyekkel kapcsolatosan hasznos lenne a tudásátadás. Ilyen szakterület az európai uniós projektek menedzsmentje, a területfejlesztés, a turizmusfejlesztés és turisztikaicélpont-menedzsment kialakítása, a helyi termékek népszerűsítése és értékesítése helyi és nemzetközi szinten.

Csíkszereda, 2013. május 11.

Loading

Válaszolj

E-mail címed nem kerül nyilvánosságra.