Elhunyt Molnár Sándor, a Mária Út koordinátora
Megrendülten értesültünk Molnár Sándor, az Erdélyi Mária Út Egyesület korábbi vezetője, a Hargita Közösségi Fejlesztési Társulás projektmenedzsere haláláról.
Úz-völgye kiváló helytörténeti ismerője volt, ahol legutóbb november 11-én voltunk együtt.
A Mária-út volt az ő missziója: kereszténység az értelmes lélek ápolása testben, ami hozzájárul az egészséghez.
Megtanított minket arra, hogy a zarándokútra való rálépés segíti minden kor emberét abban, hogy a legszükségesebbre fókuszáljon, megtanít az élet igazán fontos dolgaira figyelni, megértetni azt, hogy egy fogyasztástól túlfűtött társadalomban élve kevesebbel is beérheti, a lényegesre koncentrálva lelkeikben növekszik.
Molnár Sándor hitét, küldetését kötelességünk tovább vinni: Az Isten felé vezető úton, amely egyben önmaga és felebarátai felé vezető úttá válik és a szív zarándokává lesz a szent helyekre érkező.
Mindig öröm volt látni a nyitottságát és meghallgatni az őszinte történeteket.
A Jó Isten kísérje örök zarándok útján!