fbpx

Elkezdődött az Európai Kreativitás Napja rendezvénysorozat

Az Európai Kreativitás Napja alkalmából március 20–30. között számos programmal várják az érdeklődőket, Hargita megye több településén. Hargita Megye Tanácsa partnerként vesz részt a CreArt nemzetközi projektben, ennek részeként szervezik meg immár ötödik éve az eseményt.

Otthonosabbá tennék a megyeházát

A hivatalos megnyitót március 21-én, kedden délelőtt tartották a megyeháza hátsó kiállító terében. A műhelymunkára és a tojásírásra összesereglett gyerekeket és fiatalokat Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, Bíró Barna Botond alelnök, Zonda Erika vezérigazgató, a projekt menedzsere és Székedi Ferenc a CreArt Hargita megyei nagykövete köszöntötte.

Borboly Csaba megyeitanács-elnök elmondta, emberközelibbé szeretnék átalakítani a márványtermét és a kiállító tereket, hogy mindenki jól érezze magát. Ebben nagy segítségre lehetnek kreatív és fiatalos ötleteikkel, meglátásaikkal a művészetis diákok.

muhelymunka

Bíró Barna Botond alelnök kihangsúlyozta, azt szeretnék, hogy a megyeháza galériája a megye legmodernebb és leginteraktvíbabb kiállító tere legyen.

A csíkszeredai és a székelyudvarhelyi művészetis diákok RestArt Megyeháza Galéria műhelymunkán „kreatívkodtak” Botár László képzőművész irányítása alatt, új arculatot tervezve a Megyeháza Galériának és a márványteremnek.

Ez alkalommal nyitották meg a CreArt projektben résztvevő Hargita megyei és a partnerrégiók művészeinek alkotásaiból született tárlatot, amelyet dzsessz zene ihletett. A hátsó kiállítótérben a kisiskolásokat a tojásírás hagyományába vezette be Kisné Portik Irén néprajzkutató.

Délután 18 órától kisplasztikai kiállítás nyílik a Megyeháza Galériában Bara Barnabás munkáiból.

Én és a város – kiállítás a Nagy István Művészeti Középiskolában

Március 20-án, hétfőn délután tartották az Európai Kreativitás Napja rendezvénysorozat nyitó kiállítását Én és a város címmel a csíkszeredai Nagy István Művészeti Középiskolában. A tárlat anyaga a Nagy István, és a Dr. Palló Imre művészeti középiskola diákjainak és a művészeti egyetemek Hargita megyei hallgatóinak alkotásaiból született.

Házigazdaként Imets László, a Nagy István Művészeti Középiskola igazgatója köszöntötte a tárlatlátogatókat. Köszönettel tartozunk Hargita Megye Tanácsának, hogy a CreArt projekt keretében a Hargita két oldalán lévő művészeti iskola diákjait összekapcsolta egy-egy kreatív napra, amelyből nagyon szép munkák születtek – hangsúlyozta a művészeti iskola vezetője.

Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke kifejtette, hogy a két térségnek nem versenyeznie kell egymással. A kiállított alkotásokon láthatjuk, hogy a fiatalok nagyon kreatívak, mindegyik képen mindenki keze nyoma rajta van, aki részt vett az Én és a város műhelymunkán. A harmónia jön vissza a képekről, ehhez a közreműködéshez kívánok sok sikert. Ha a fiatalok egymást megismerik és közösen alkotnak, abból mindig csak jó dolgok születnek – fogalmazott Borboly Csaba.

Zonda Erika, Hargita Megye Tanácsának Programok, projektek  és közbeszerzések vezérigazgatósága vezetője, a CreArt projekt menedzsere ismertette az elmúlt évek főbb megvalósításait, valamint ismertette a projektzáró rendezvény programját.

– Hargita megye számára fontosnak tartottuk a projektet a megye képzőművészei és munkáik Európa városaiban való megismertetése szempontjából különböző nemzetközi rendezvények és kiállítások által. Az öt éves projekt, amely a végéhez közeledik tizenkét Hargita megyei alkotóművésznek nyújtott lehetőséget a megmutatkozásra vagy rezidens programokban való részvételre – mondta el a projektmenedzser.

Az alkotásokat Székedi Ferenc publicista, a CreArt projekt nagykövete méltatta.

 

A rendezvénysorozat programja itt érhető el:

https://www.facebook.com/events/786944238125611/

Csíkszereda, 2017. március 21.

Loading

Válaszolj

E-mail címed nem kerül nyilvánosságra.