fbpx

Elmeszelték a „komaszálást”

Új politikai helyzetet teremt az Alkotmánybíróság döntése. De hogy mennyire újat, az még egyáltalán nem biztos, ugyanis júniusban is lehetne összevont választás, nem csak novemberben. De egy biztos, a helyhatósági tavasszal, illetve ahogy olvasom a sajtóban, június első harmadában, tehát 3-án vagy 10-én lesz. Ez jó időszak, ugyanis a 2008-as időszakhoz hasonlóan a megyejárás fogja kampányom gerincét képezni, és lássuk be, erre a május–június alkalmasabb nálunkfelé, mint az október–november.

Tehát az információ új, az Alkotmánybíróság indoklása csak jövő héten lesz meg, és addig minden kérdés nyitott, ugyanis a parlamentnek ezen ítélet alapján kell majd a választási törvényt módosítania, a régi rendelkezéseket ugyanis hatályon kívül helyezték. Természetesen most elindulnak a találgatások, én is találgathatnék, de nem teszem, mert annyira nyitott a kérdés, annyira soktényezős a helyzet, hogy az USL-n kívül nincs más olyan politikai szereplő, amely egyértelműen azt mondhatná, neki ez jó vagy neki ez rossz. Sőt alakulhatnak úgy a dolgok, hogy ez nem lesz jó az USL-nek sem, ugyanis ők nagy hangon kérik az előrehozott választásokat, de valójában abban érdekeltek politikailag, hogy a PDL-t minél jobban elkoptassa a kormányzás, és ők biztos többséget szerezhessenek a parlamentben.

Néhány nap múlva okosabbak leszünk. De nekem valami azt súgja, hogy az elkövetkező napokban lesznek itt még meglepetések, lesz itt még breaking news a hírtévéken. Egy dolog azonban már most leszögezhető: a másik trendi ötletből, a regionalizálásnak nevezett megyeösszevonásból nem lesz semmi, és ez jó hír, mert a parlamentben soha nem lehet tudni, mikor mihez áll össze egy többség. Tehát bármikor érhetett volna bennünket ilyen meglepetés, de most ennek az esélye végérvényesen elszállt, megmarad a jelenlegi megyei beosztás, ami számunkra, erdélyi magyarok számára fontos. Természetesen az is egy biztosíték, hogy így van ezzel a román többség is, tehát aki hozzá mer nyúlni a megyerendszerhez, annak számolnia kell a bukással, és ezt most megtanulhatta mindenki. Ebből a szempontból is tanulságosnak tekinthető az elmúlt egy esztendő.

Loading

Válaszolj

E-mail címed nem kerül nyilvánosságra.