Elrajtolt a StartUp Nation vállalkozásfejlesztő program negyedik kiírása

Április 15-én, kedden 10 órakor nyílt meg a jelentkezési lehetőség a StartUp Nation program legújabb, immár negyedik kiírására. Ennek kapcsán a Hargita Megye Fejlesztési Ügynöksége „Business Puzzle – StartUp Nation Élesben!” címmel szakmai tájékoztatót szervezett a csíkszeredai megyeháza épületében. Az eseményen közel kétszáz érdeklődő vett részt, akik a pályázati lehetőségek bemutatása mellett panelbeszélgetéseken is részt vehettek, ahol gyakorlati tapasztalatokat hallhattak különböző szakértőktől.

A rendezvény célja nem csupán a program ismertetése volt, hanem a fenntartható vállalkozásfejlesztés fontosságára is ráirányította a figyelmet.

A 2025-ös pályázati ciklus több újdonságot is tartalmaz. Az egyik legjelentősebb változás, hogy a támogatás teljes egészében uniós forrásból valósul meg, ezáltal tehermentesítve az állami költségvetést. Továbbá, a nyertesek már a szerződés aláírásakor megkapják a támogatási összeg felét, valamint mesterséges intelligencia segíti a pályázatok gyorsabb és hatékonyabb elbírálását.

Cilip Árpád, a fejlesztési ügynökség igazgatója elmondta: az elmúlt két évben intenzív kapcsolatot alakítottak ki a fiatal generációval és a vállalkozni vágyókkal. Az ügynökség több mint száz osztályfőnöki órán vett részt, 80 helyi vállalkozót vont be a programokba, 22 vállalkozás működését ismertette meg a fiatalokkal, 14 szakmai segédanyagot dolgozott ki, továbbá 15 szakmai napot és állásbörzét szervezett. Eddig több mint 850 diák számára nyújtottak közvetlen vagy közvetett pályaválasztási tanácsadást. Kiemelte: a megye valamennyi vállalkozói szövetségével sikerült együttműködést kialakítani.

Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere gratulált a szervezőknek, és hangsúlyozta, hogy a vállalkozói szemlélet egyik alappillére a csapatmunka – ennek jegyében jött létre a nemrég megnyitott Kapocs Coworking Space is.

Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának alelnöke a kapcsolatépítés fontosságát hangsúlyozta, rámutatva: az ilyen rendezvények kiváló lehetőséget kínálnak a kapcsolati tőke bővítésére, az információáramlás elősegítésére, és a bürokrácia csökkentésére.

Szilágyi Dóra, a MIÉRT elnöke elmondta: a fiatalok részéről egyre nagyobb az igény a vállalkozásindítás iránt, ezért elengedhetetlen számukra megfelelő támogatási formákat biztosítani. A programot megelőző képzések stabil alapot nyújtanak a sikeres pályázáshoz.

A kiírás két célcsoportot céloz: a 18–30 éveseket, valamint a 30–35 éves korosztályt, figyelembe véve az eltérő szükségleteiket. Az idei évben a fiatalabb csoport számára 295 millió eurós, míg az idősebbek részére további 150 millió eurós támogatási keret áll rendelkezésre. A pályázás feltétele az előzetes képzésen való részvétel.

A program részleteit Sikó Éva, a kis- és középvállalkozásokért és turizmusért felelős ügynökség tanácsadója ismertette. A képzésekről Márk Dezső, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének képviselője, valamint Silló László, a Fidelitas elnöke adott tájékoztatást.

Antal Lóránt szenátor videóüzenetben köszöntötte a résztvevőket, hangsúlyozva: a fiatal vállalkozók lendülete kulcsfontosságú egy egészséges gazdaság szempontjából, ezért támogatásukat nemzeti prioritásként kell kezelni.

Bíró Barna-Botond, Hargita Megye Tanácsának elnöke elismeréssel szólt a rendezvényről, és kiemelte: Hargita megye minden térségében aktív vállalkozói közösségek működnek, akik értéket teremtenek és munkahelyeket biztosítanak. Köszönetet mondott mindazoknak, akik tudásukat és tapasztalataikat megosztva segítették a résztvevőket.

A rendezvényt panelbeszélgetések zárták, ahol a jelenlévők számos kérdésükre választ kaptak fiatal vállalkozóktól, jogászoktól, pályázati tanácsadóktól, marketing szakemberektől és a fejlesztési ügynökség munkatársaitól.

Loading

Loading

Válaszolj

E-mail címed nem kerül nyilvánosságra.