fbpx

Első alkalommal szerveztek országos Magyarságtörténelem Tantárgyversenyt

Első alkalommal szervezik meg országos szinten a Magyarságtörténelem Tantárgyversenyét. A megmérettetésen 12 megye 108 diákja vesz részt idén, a remények szerint ez a szám jövőre megsokszorozódik. Nagy Gabriella, az Oktatási Minisztérium tanácsosa a csütörtök, április 20-i megnyitón elmondta, hogy tudatos építkezés eredménye, hogy idén először a minisztérium jóváhagyásával és támogatásával országosan is megszervezhetik az olimpiászt. A tanácsos külön örömnek nevezte, hogy Csíkszereda ad otthont ennek.

Rüsz-Fogarasi Enikő, a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem dékánhelyettese és a tantárgyverseny országos szakaszának elnöke szerint hat éve folyamatosan dolgoztak azon, hogy idáig eljussanak. Meg kellett érjen az idő, hogy ne csak felvállalják, hanem sikeresen le is tudják bonyolítani. Ugyanakkor megjegyezte, hogy, ahhoz, hogy a jövőben is országos szinten megszervezhessék legkevesebb tíz megyéből kell részt vegyenek a diákok, ez azonban nem jelenthet gondot, hiszen jövőben még több résztvevőre számítanak. Ehhez szükséges a dékánhelyettes szerint a tömbmagyarság és a szórványban élők összefogása.

Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke ezzel kapcsolatban kiemelte, hogy fontos egymás történelmünk megismerése és a kapcsolatok kiépítése és minél nagyobb fokú kihasználása. Hargita Megye Tanácsa idéntől a szórványmegyéknek is lehetőséget biztosít pályázásra az Összetartozunk program keretében. A megyeitanács-elnöke a testvérmegyei kapcsolatok mentén is szorgalmazza testvériskolai kapcsolatok kiépítését. A diákokat a történelem hitelesítő közjegyzőinek nevezve a megyevezető elmondta, hogy fontos a hiteles történelem és egymás megismerése egyaránt.

Görbe Péter, Hargita megyei főtanfelügyelő szerint ismernünk kell a múltat, hogy legyen amire a jövőt alapozni, akik pedig most az országos versenyen részt vesznek már most nyertesek.

Füleki Zoltán, Csíkszereda alpolgármestere büszkeségének adott hangot, hogy a tantárgyverseny első országos szakasza a városban kerül megrendezésre.

Nagy Róbert a BBTE professzora elmondta, hogy az érzelmi nevelésnek két alapvető tantárgya az irodalom és a történelem, a romániai magyarságnak pedig kötelessége tisztában lenni saját történelmével, amelyre ezelőtt húsz évvel nem volt lehetősége az előző generációnak.

A megnyitót követően a résztvevő diákok és kísérő tanáraik egy-egy A székelység története című könyvet kapott ajándékba a megyei tanács és a polgármesteri hivatal felajánlásából. Borboly Csaba a megyeitanács-elnöke reméli, hogy jövőre a tantárgyverseny részét képezi a „majdnem” tankönyv is.

Csíkszereda, 2017. április 20.

Loading

Válaszolj

E-mail címed nem kerül nyilvánosságra.