Erős Csík, erős települések, élő közösség – én ebben hiszek!
Elsősorban én is ember vagyok, majd férj, családapa és ezt követi a közéletben vállalt szerepeim sokasága!
A társam és a családom mindig az első helyen lesz!
Az elmúlt 16 évet azonban csak úgy tudtam végig vinni a megye élén, csak úgy tudtunk eredményeket elérni, hogy együtt, csapatban dolgoztunk.
Úgy, hogy voltak és vannak a mai napig olyan emberek, vezetők és érdekképviselők, akikkel együtt tudtunk gondolkodni, akik bizalmat szavaztak számomra és hittek abban, hogy közösen, egymást erősítve jó irányba haladunk.
Erős Csík, erős települések, élő közösség – én ebben hiszek!
Mindegyik település egyenrangú és egymást erősítve tud fejlődni.
Csíki polgármesterekkel beszéltük át az előttünk álló kihívásokat a múlt héten.
Szuperválasztási év a 2024.
Számunkra most a legfontosabb június 9. és a helyhatósági választások.
A településeket kell megerősítenünk. Az elindult fejlesztéseket, beruházásokat, közéleti programokat folytatni kell.
#Csík #RMDSZ #közélet #közösség #Június9 #EmberekEmbereAkireMindigSzámíthatunk