fbpx

Erősíteni kell a lakosság tájékoztatását a vírushelyzetről, a kisebbségek nyelvén is!

Folytatni és erősíteni kell az országos kommunikációs kampányt a járványhelyzet kapcsán, hogy az emberek megértsék, be kell tartani a szabályokat, hogy elkerülhető legyen a karantén elrendelése, összegezték ma azon a gyűlésen, amelyet Florin Cîțu miniszterelnök hívott össze a megyei tanácsok elnökeivel. A megbeszélésen tíz megyeitanács-elnök vett részt, köztük Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke.

Borboly Csaba felszólalásában kihangsúlyozta, nagyon fontos a lakosság tájékoztatása az anyanyelvén, így a Hargita megyeiek esetében a magyar nyelvű tájékoztatás, amit a kormánynak is támogatnia kell. Továbbá az az álláspontjuk, hogy a karantént regionálisan vagy a települések szintjén kell elrendelni, illetve fenntartják, hogy a tanintézetek forgatókönyvéről nem az országos, hanem a megyei sürgősségi biztosságok döntsenek. Továbbá azt is fontosnak tartják, hogy a tanintézetek besorolásánál a település besorolása érvényesüljön, ezeket a forgatókönyveket ne különböző esetszám/lakosság arány szerint állapítsák meg.

“Nagyon fontosnak tartjuk a tájékoztató kampányok folytatását és a lakosság hiteles tájékoztatását, hogy a közös erőfeszítésre a lakosság is bizalommal válaszoljon. Ehhez a kormány részéről is erőfeszítésre van szükség, és kiemelten felhívom a figyelmet a magyar nyelvű tájékoztatásra, hiszen a Hargita megyei emberek is ugyanúgy ki vannak téve a veszélynek” – hangsúlyozta Hargita Megye Tanácsának elnöke, akinek felvetésével a miniszterelnök is egyetértett.

 

 103 total views,  1 views today

Hozzászólások
Loading...