fbpx

Észrevételek a hétvégi államelnök-választás első fordulójának eredménye kapcsán

KONZULTÁCIÓS KÖRLEVÉL – 2014. NOVEMBER 4.

Tisztelt Hölgyem! Tisztelt Uram!

A hétvégi államelnök-választás első fordulójának eredménye világosan megmutatta, hogy Hargita megyében az emberek nem a harcos retorika mellett tették le voksukat, hanem a kitartó, együttműködésen alapuló munka és annak eredményei mellett.

Ezúton is köszönöm az RMDSZ-re leadott szavazatokat!

Aki eljött és támogatta az RMDSZ jelöltjét, az megértette, hogy az ország sorsát akár tíz évre is meghatározó kétfordulós választáson való részvétel nem formaság, hanem nagyon komoly, a település, a megye, az erdélyi magyar közösség jövőjét, fejlődését meghatározó döntés.

Az országos összesítés szerint az RMDSZ jelöltjére leadott szavazatok száma 320 ezer, így a Hargita megyei RMDSZ-szavazatok ennek 23 százalékát teszik ki, ami magasabb az erdélyi magyarságon belüli arányunknál, tehát mindenképp érdemi eredményt jelent. A Kelemen Hunorra leadott szavazatokból csaknem minden negyedik Hargita megyei: megyénk magyarsága ismét az országos arányon felül szavazott a Szövetség jelöltjére.

A választási kampány és eredmények ismeretében elmondhatjuk, hogy az embereket távol tartja az urnáktól a politikai cirkusz, a magyarokat pedig főleg a magyar–magyar cirkusz. A cirkusz sohasem hoz, hanem csak visz! Ugyanakkor, azt is elmondhatjuk, hogy a pénz – a megfizetett önkéntesek, aktivisták – nem hoznak az eredményt, sikert csak a valódi munka hozhat.

Az emberek látják a fejlesztésekre irányuló törekvéseket, a higgadt, párbeszéden alapuló politikát és annak kézzelfogható eredményeit településeiken.

Azt is látni kell, hogy az összefogás kérdését ismét fel kell vetni, új összefogásra van szükség a 2016-os választási évre. Ez nemzetpolitikai ügy, és paradigmaváltásra van szükség.

Az RMDSZ-nek vissza kell szereznie az elvesztett szavazatokat, hiszen a magyarság fele nem ment el szavazni! A minimális elvárás a 6,5 százalékos eredmény, etnikai arányuknak megfelelően!

Ez kell legyen a cél a 2016-os önkormányzati választásokon, ahol vissza kellene szereznünk minél több olyan pozíciót, amit elvesztettünk 2012-ben, illetve a korábbi önkormányzati választásokon: Marosvásárhely, Maros megye, Szatmár város és megye, Nagyvárad vezető tisztségeit például.

Meg kell szüntetni azt az állapotot, hogy politikailag nem egységes a magyarság.

A többpártiság – leszámítva a Hargita és Kovászna megyei helyhatósági választásokat – önámítás.

Ahhoz hogy komoly tényezői maradhassunk a romániai politikának, el kell érnünk azt, hogy az RMDSZ-re leadott szavazatok száma meghaladja az 500 ezret.

Ez kell legyen a fő cél a következő időszakban.

Abban bízom, hogy országos választáson sem hárommal, sem néggyel kezdődő eredményt nem fogunk többé elérni, hanem csak ezeknél nagyobbat!

A második forduló valamelyik jelöltjének támogatása kapcsán úgy gondolom, azt kell szem előtt tartanunk, mely személyt támogatva tudunk több jogot kivívni nemzeti közösségünknek, illetve mely jelöltet támogatva tudunk több kormányzati forrást hozni a magyarlakta településekre.

A tíz évvel korábbi választások megmutatták: aki az államelnök, az határozza meg tíz éven át a politikai történéseket, az irányokat.

És így lesz ez most is.

Ezért volt fontos a november 2-i szavazás, és ezért lesz fontos a két hét múlva tartandó szavazás is.

A jogalkotás terén, a fejlesztési pénzek, az uniós pénzek elosztása terén az a település, az a megye van előnyben, amely többségében az aktuális államelnök és kormány támogatását bírja. Így volt ez az elmúlt tíz évben, különösen annak első kétharmadában, és így lesz ez most is. Tudom, ezen sokan felháborodnak, hogy nem igazságos, merthogy nem kellene összefüggés legyen egy település, egy megye politikai opciója és az államfőválasztás között, de a helyzet az, hogy van összefüggés. És ezt mi a magunk 6,5 százalékával nem tudjuk megváltoztatni, mert a román politika erre rendezkedett be. A mindenkori kormány kormányoz, osztja a pénzeket, hozza meg az emberek életét meghatározó fontos döntéseket. Az emberek ezt tudják, és máshol is meg itt is arra törekednek, hogy minél több támogatásban részesüljön településük, megyéjük, hogy gyarapodjon, fejlődhessen.

Románia alkotmányos berendezkedésében Traian Băsescu államfő világosan bebizonyította, hogy lehet akármilyen összetételű a parlament, a feje tetejére állhat egy ellenzéki többség, mégis az történik, amit ő akar. Így volt ez tíz évig, és így lesz a következő tíz évben is. Ezért fontos, hogy a következő román államfő ügyében tudjuk mit akarunk, hisz két út van, együttműködni, vagy ellenzékből tevékenykedni! Mindkettőnek van előnye, de van hátránya is! Ezt tudatosan kell felmérnünk és az alapján döntenünk! Vagy az is lehet, hogy egyiktől sem várunk el semmit!

E kérdésről a héten, lehet, hogy döntés születik az RMDSZ-ben, és bármilyen is lesz az, egy dolgot kell látnunk: nagyon fontos volt a november 2-i részvétel és az egységes szavazás! Ennek meghozatala előtt szükségesnek tartom álláspontom megfogalmazásához kikérni az Ön véleményét is!

Tudom, hogy kissé hosszúra sikeredett jelen irományom, de úgy gondoltam, szükséges megosztanom Önnel ezeket a gondolatokat.

Arra kérem, segítsen a fenti döntés meghozatalában azzal, hogy elküldi véleményét az [email protected] e-mail címre a második forduló javasolt opcióiról: az ellenzékiségre vagy a kormányon maradásra szavazzon a megyei magyarság?

Köszönöm,

Tisztelettel:

 Borboly Csaba

 Csíkszereda, 2014. november 4.

A körlevélre beérkezett válaszokat itt olvashatják. Ezúton is köszönöm mindazoknak, akik válaszoltak a felkérésre és megosztották meglátásaikat!

pdf

Loading

Válaszolj

E-mail címed nem kerül nyilvánosságra.