fbpx

Évet értékeltek a Hargita megyei elöljárók és intézményvezetők

„Az önerőből való építkezésre kell fektetni a hangsúlyt”

Év végi kiértékelő gyűlésen találkoztak a Hargita megyei polgármesterek, Hargita Megye Tanácsának alelnökei, vezérigazgatói, a megyei tanács alárendelt intézményeinek vezetői szerdán, december 18-án Csíkszeredában a Hunguest-Fenyő Szállodában Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsa elnökének meghívására. Az eseményen jelen volt Tánczos Barna szenátor és Kelemen Hunor RMDSZ-elnök is. Az elöljárók értékelték a 2013-as évet, illetve a jövő évi tervekről beszéltek.

Elsőként Borboly Csaba megyeelnök tartotta meg évértékelő beszédét. Levonva az elmúlt év következtetéseit, irányváltásra van szükség, hangsúlyozta, amelynek következtében minden kezdeményezés a hagyományos értékekre támaszkodik.

– A közéleti szereplőknek munkáját is közösen kell segítsük, hiszen nem mindegy, hogy kik állnak közösségeink élén. Nagyobb szolidaritásra és összefogásra van szükség, illetve a közösségépítésben nagyobb szerephez kell jussanak az egyházak. Az etnikai konfliktusok sem vezetnek a megye fejlődéséhez, a megbékélés útján kell járni. A politikának követnie kell a helyi igényeket, ezért a közösség bizalmát alulról építkezve lehet visszaszerezni – fejtette ki az elöljáró.

A megyeelnök örömét fejezte ki, hogy az elmúlt nehéz időszak ellenére is vannak megvalósítások, amelyekről be tud számolni, úgymint a tanintézeteknek szóló kalákakezdeményezés, a kis- és közepes településeken elvégzett beruházások, szakmai tanácskozások olyan fontos kérdésekben, mint a regionalizáció és a decentralizáció, szerteágazó együttműködés az egyházakkal, civilszervezetek támogatása, a mezőgazdaság és a helyi termelés segítése, erre példa a Székely termék bolt megnyitása Csíkszeredában. Ezek mind, ha kevés pénzből is, de a közös munka eredményei, hangsúlyozta.

Borboly Csaba úgy látja, a jövőben a problémamegoldásra kell fektetni a hangsúlyt, ebben van szerepe az általa vezetett intézménynek, hiszen így lehet fejleszteni a megyét. Készülni kell az európai uniós pályázatokra, a kormánypénzek lehívására, de az önerőből való építkezésre kell összpontosítani. Prioritásként kell kezelni a szegénység ügyét és a hátrányos helyzetűeket, mondta a megyeelnök, ebben kérte az RMDSZ segítségét is.

A jövő évben az egyik legfontosabb feladat a kisiskolák megmentése lesz, a kulturális és a közösségi életet összefogással kell megszervezni, népszerűsíteni a tudatos vásárlást, sorolta a legfontosabb terveket Hargita Megye Tanácsának elnöke.

– Az egymás segítése kell legyen a prioritás jövőre, és ne adjuk fel azt, amit eddig sikerült elérni – zárta beszédét a megyeelnök.

Tánczos Barna szenátor megköszönte az együttműködést Hargita Megye Tanácsának, hiszen olyan elemzéseket kaptak az intézménytől, amelyekre törvénymódosítási javaslatokat tudtak alapozni, mondta. Évértékelő beszédében a hosszú távú tervezés fontosságát hangsúlyozta, illetve hogy oda kell figyelni a jövő generációra, a húzóágazatokra, amelyek országokat emeltek fel, a technológiákra, ezeken a területeken erősíteni kell egymást.

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a bizalomról beszél, ami nélkül semmi nem működik. Ahhoz, hogy a jövőben jobbra forduljanak a dolgok, a politikum, az egyház, az egész társadalom felelőssége, mondta. A bizalmat erősíteni kell, így lehet jobb esztendő 2014, mint 2013, fogalmazott, majd kellemes ünnepeket kívánt mindenkinek.

Az ünnepre hangolódáshoz zenés előadásokkal járultak hozzá.

Csíkszereda, 2013. december 18.

 662 total views,  1 views today

Hozzászólások
Loading...