fbpx

Ez a megállapodás nem semmi

Nem tudom, mi motiválta Victor Pontát és Crin Antonescut, amikor ezt a megállapodást aláírták. Mindenesetre merész tett volt a részükről, mindkettőjük részéről. Ez még akkor is igaz, ha végül az RMDSZ kormányra lépése nem valósult meg, a megállapodás döntő többsége ugyanis elvi jellegű kérdésről szól, úgymint közigazgatási régiók, többnyelvűség, oktatás, az alkotmány módosítása. Ezek mind olyan dolgok, amelyek túlmutatnak a kormányzáson, és az USL vezetői mindehhez kézjegyüket adták. Ez nagyon fontos, mert az RMDSZ erejét mutatja az, hogy egy nem túl rózsás politikai helyzetben ki tudott csikarni egy ilyen megállapodást.

Úgy látom, a néppárt vezetői, miután kinyilatkozták magukat, időt szakítottak a megállapodás megismerésére, és ezt követően mély hallgatásba burkolóztak. Ez érthető. Toró T. Tibor legnagyobb politikai megvalósítása abban merült ki, hogy néhány éve Székelyudvarhelyen vele és elvbarátaival Traian Băsescu megivott egy sört. Ennyire volt hajlandó Toróék irányában a román politikai elit egy prominense. Ez akkor volt, ma már ez sem lenne.

Ezzel szemben itt van ez a megállapodás, amelyben a kormányzó pártok vezetői nagyon komoly kötelezettségeket vállaltak. Toró söre, illetve Kelemen Hunor megállapodása, azt gondolom, meglehetősen plasztikusan mutatja, mi a különbség a néppárt és az RMDSZ között a célok, a lehetőségek, az érdekérvényesítési potenciál vonatkozásában. Jó dolog, hogy ez a megállapodás nyilvánosságra került, mert most elolvashatja mindenki, a román sajtó, a diplomáciai képviseletek munkatársai, az EU illetékesei, és az, hogy bevettek-e vagy sem a kormányba, egy dolog, de az, hogy megígérték: nélkülünk, ellenünkre nem fognak alkotmányt módosítani, az már olyan kötelezettségvállalás, amelynek megsértését igencsak megsínylené az USL belföldön és külföldön egyaránt.

 636 total views,  1 views today

Hozzászólások
Loading...