Fejlesztés kistérségi együttműködéssel

A kistérségi társulások képviselőivel, az ezekben aktívan részt vevő polgármesterekkel találkoztak Hargita Megye Tanácsának munkatársai, valamint Borboly Csaba elnök és Barti Tihamér alelnök november 4-én, szerdán a csíkszeredai megyeházán. Az ülés témája a korábbi problémák megbeszélése volt a jobb működés érdekében, illetve a jövőbeli tervek a hatékonyság növelésére.

Hargita Megye Tanácsának fő célkitűzése, hogy a lakosság érdekeit szolgálja, életfeltételeit javítsa, és ezt többek közt a  kistérségi fejlesztési programok támogatásával kívánja elérni. Közös munkával lehet versenyképessé alakítani a kistérségeket a megyében, a sikerek elsősorban a hatékony együttműködésnek és a kölcsönös segítségnek köszönhetők.

– Eredményeket a kistérségi együttműködésekre építve lehet elérni, a fejlesztések érdekében fontos a térségenkénti közös munka – mondta Hargita Megye Tanácsának elnöke.

A jelen levő Alcsík, Felcsík, Keresztúr, Pogány-havas kistérségi társulásoktól, melyeknek tagja Hargita Megye Tanácsa, azt kérte Borboly Csaba, hogy az idei év végén, még novemberben állítsák össze jövő évi tevékenységi tervüket és ennek függvényében a költségvetés-javaslatukat. Erre azért van szükség, hogy a tagdíjakat a megyei tanács is tudja belefoglalni a költségvetésébe már év elején, így hatékonyabban tudják folyósítani a támogatást és segíteni a társulás munkáját. Emellett megbeszélték a korábbi problémákat és azok kijavítását az eredményes tevékenység érdekében.

A megyei tanács stratégiája, hogy térségenként fejlesszenek, és ezekhez felhasználják a pályázati forrásokat. A kistérségi társulások jó eredményeket érhetnek el például a turisztikai népszerűsítés terén. A társulások munkáját és a pályázatok önrészének finanszírozását kívánja segíteni tagdíjával a megyei tanács, ehhez szükséges az alapos indoklás és a költségek pontos elszámolása.

Borboly Csaba eredményesnek nevezte a szerdai találkozót, mint mondta, a problémák megoldása és a hatékony stratégia kidolgozása mindenki érdeke.

Csíkszereda, 2015. november 4.

Loading

Válaszolj

E-mail címed nem kerül nyilvánosságra.