Fekete Március

Még úgy emlékszem, mintha ma történt volna, a bentlakás szobájában, az ágyban pihentem. Még égett a márciusi megemlékezés tüze szívünkben, amikor meghallottuk a szóbeszédet a marosvásárhelyi történésekről. Egyből a kapusszobába siettünk, hogy az egyetlen telefon segítségével szerezzünk tudomást a hírekről, azonban a vonal másik feléről szörnyű fejlemények jöttek…
Bennem ekkor gyúlt lángra valami olyan érzés, ami meghatározta és végig kísérte egész életemet, s mindig is kísérni fogja. A hazaszeretet lángja ez, s nagy felindulásomban én és társaim fel akartunk utazni Marosvásárhelyre, hogy kimondjuk véleményünket, megmutassuk álláspontunkat.
Végül nem tudtunk felmenni, mert tanáraink, nevelőink lebeszéltek, nem engedtek elutazni, de ott voltunk a több tízezres tömegben Csíkszereda főterén, abban a tömegben, amelynek szíve egyként dobbant meg marosvásárhelyi társaink miatt. Ekkor csatlakoztam a Demokrata Magyar Ifjak Szövetségéhez, amely az RMDSZ égisze alá tartozott.
Ekkor nem csak én, hanem nagyon sokan döntöttek úgy, hogy nekünk kell kiállnunk jogainkért, nekünk kell vállalnunk magyarságunkat, nekünk kell harcolni, mert senki más nem fog értünk, s ez örökérvényű igazság. Sütő András író fél szemével fizetett a magyarság jogaiért, a diktatúra hatalom-átmentésének áldozata, az öt áldozat és 278 sérült mellett.
Akkor is, s most is, sokszor előkerül a „magyar fenyegetés kártya”, amely megtéveszteni, összeugrasztani akarja a különböző etnikummal rendelkező népeket, sőt nemzeten belül is ellentéteket szül. Olyan lelkülettel kell lennünk, mint az a 100.000 ember amely, Marosvásárhely utcáin, amikor gyertyával és könyvvel a kezükben, néma tüntetést szerveztek.
Fekete Márciusnak rengeteg tanulsága van, de én most kettőt emelnék ki: ha a politikai helyzet éppen úgy kívánja, a magyarságból mindig lehet bűnbakot faragni. Azonban mi magyarok, összetartó közösség vagyunk, amit bármilyen atrocitás ér, össze tudunk tartani és egymásért tenni tudunk és tenni is akarunk!

Loading

Loading

Válaszolj

E-mail címed nem kerül nyilvánosságra.