Folytatják az atyhai út felújítását
Egymillió euró értékű munkálatnak fogtak neki Atyhában március 16-án, a 136A jelzésű úton, a faluból a 13A jelzésű országút felé vezető mintegy öt kilométeres szakaszon. Erre Hargita Megye Tanácsa a kormány Országos Helyi Fejlesztési Programjából (PNDL) szerzett forrást. Tavaly a faluban egy kilométeres szakaszt aszfaltoztak le. Borboly Csaba, a megyei tanács elnöke szerint ez az idei év legnagyobb beruházása Korond községben, és a kivitelezőnek mától kétszáz nap áll rendelkezésére. Az elöljáró elmondta, hogy sok munkával járt, míg sikerült tavaly kimozdítani a holtpontról az ügyet, de a kivitelező szerint akár a nyárra elkészülhet a szakasz.
A felújítás összértéke 4 554 000 lej áfával együtt, a munkafelügyelő és az építkezési felügyelet költségeit a megyei tanács a saját büdzséjéből biztosítja. A következő munkálatokat végzik el: útszélesítés, alapozás (ballaszt, törtkő réteggel), két réteg aszfalt, vízelvezetés, és ahol szükséges, kapubejáratok, mellékutcák javítása. A jótállási idő négy év.
A helyszínen készült rövid videó megtekinthető a következő linken: https://www.facebook.com/
A felújítás nehézségeiről, a folyamatos helyszínelésekről és egyeztetésekről korábban beszámoltunk: http://hargitamegye.ro/hirek/
Csíkszereda, 2017. március 16.