fbpx

Frissült a magas járványtani kozkázatot jelentő országok jegyzéke, zöld országnak minősítették Magyarországot

Frissítette május 21-én,  pénteken ,  Románia kormánya az országok járványügyi besorolását. Az új lista szerint Magyarország zöld besorolású ország lett, ahonnan korlátozások nélkül lehet Romániába beutazni.

A sárga országokból érkezők akkor mentesülnek a 14 napos karantén alól, ha megkapták mindkét adag oltást, és a második dózis után eltelt legalább 10 nap, vagy ha 72 óránál nem régebbi negatív RT-PCR tesztet mutatnak fel a határon. A sárga országokból érkezők kikerülhetnek a karanténból a 10. napon, ha a karantén 8. napján elvégeznek egy tesztet, és annak az eredménye negatív. A vörös zónába tartozó országokból érkezők csak akkor nem kerülnek karanténba, ha megkapták az oltást. Ez esetben a negatív teszt nem mentesít a karanténkötelezettség alól.

Eközben Romániából Magyarországra továbbra is csak kivételes esetekben lehet belépni, illetve a magyar állam által kiállított védettségi igazolvány birtokában, amelyet immár Romániában élő, itt beoltott magyar állampolgárok is igényelhetnek.

Az országok román hatóságok általi járványügyi besorolása itt tekinthető meg: https://www.cnscbt.ro/index.php/liste-zone-afectate-covid-19/2460-lista-state-cu-risc-epidemiologic-ridicat-21-05-2021/file

Loading

Válaszolj

E-mail címed nem kerül nyilvánosságra.