fbpx

Gazdaságfejlesztési konferenciát tartottak Gyergyószentmiklóson

Nagy volt az érdeklődés november 13-án, pénteken Gyergyószentmiklóson az Arbor Vállalkozók Szövetsége és Hargita Megye Tanácsa által szervezett gazdaságfejlesztési konferencián és kerekasztal-beszélgetésen, ahol a szakmunkáshiány kérdésének orvoslási módjairól, pályázati lehetőségekről, kis- és középvállalkozóknak nyújtott helyi adókedvezmények lehetőségeiről, gazdasági fejlesztésekről, felnőttképzésről, illetve cégalapításról tartottak előadásokat a szakemberek.

Házigazdaként Bajkó Tibor, az Arbor Vállalkozók Szövetségének elnöke köszöntötte a konferencia résztvevőit, reményének adva hangot, hogy a konferencia során elhangzó értékes gondolatokat sikerül a vállalkozóknak kamatoztatniuk és ezáltal erősíthetik a Gyergyói-medence gazdaságát.

Barabás Csaba, a megyei tanács beruházásvonzási irodájának vezetője felvezető előadásában irányváltást sürgetett, ami a fiatalok boldogulását és itthon tartását segíti elő. Hargita Megye Tanácsának van ifjúsági stratégiája, viszont a megye többi településének jelenleg nincs, és ezen változtatni kell. Barabás megítélése szerint szükség van a vállalkozóknak az aktív részvételére az oktatásban is, ami a fiatalok szakképzését segíti elő. Ugyanakkor kitért arra is, hogy az utóbbi időben méltánytalanul kevés szó esik egy a Hargita megyét átszelő autópálya szükségességéről. – Nem hangoztatjuk kellően az autópálya fontosságát, mintha lemondtunk volna róla, pedig az a gazdasági fejlődés egyik alapja. Ez az egyik első kérdése mindegyik befektetőnek: rendelkezik-e a térség autópályával. Másik megoldandó problémának azt látja, hogy jelenleg nincs olyan város Hargita megyében, amely helyi adókedvezményeket biztosítana, hogy ide vonzza a vállalkozókat. Előadása végén felhívta a hallgatóság figyelmét a beruházásvonzási iroda által működtetett http://investinhargita.ro/ honlapra.

Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsa elnöke rámutatott arra, hogy a beruházás vonzási irodánnak köszönhetően újult erővel tudnak ma itt lenni, látva az elvárásokat és a felmerülő problémákat.

– A továbbiakban is szeretnénk a megyei tanács ezirányú tevékenységét erősíteni, és az irodát továbbfejleszteni, hogy az fejlesztési ügynökségként tudjon tevékenykedni – hangsúlyozta a megyeitanács-elnök. Borboly Csaba továbbá a stratégiák és a projektek összehúzását szorgalmazta, a megyei tanács partner kíván lenni a jó gondolatok, elképzelések megbeszélésében. A megyeelnök úgy látja, hogy közös erőfeszítésen múlik, hogy a szakképzési rendszerünk, hogy fog javulni a közeljövőben.

Hargita Megye Tanácsa az Építsünk Biztos Jövőt gazdaságfejlesztési programmal egy közös munkára hív minden Hargita megyei  lakost.  Egy  olyan  közös  jövőépítési  munkára,  ahol  elődeink  hagyatékát  tiszteletben tartva,  a   rájuk   jellemző   közösségi   összefogás,   és   példás   önszerveződés   erejéből merítkezhetünk.

Barti Tihamér, Hargita Megye Tanácsa alelnöke is örömét fejezte ki, hogy a beruházásvonzási iroda munkája hatékony, és az elmúlt időszakban megerősödött a beruházás vonzás és javult a gazdasági szférával való kapcsolat.  Egy élő kapcsolat kell a gazdasági szektor és a helyi, megyei önkormányzat között, ami elősegíti a térség fejlődését – véli az alelnök.

A szervezők és a társszervezők mellett köszöntötte a jelenlévőket Zsigmond Barna Pál, Magyarország Csíkszeredai főkonzulja, Nagy Zoltán, Gyergyószentmiklós alpolgármestere és Tánczos Barna szenátor. A felvezető előadások után műhelymunkák keretében folytatódott a konferencia és kerekasztal-beszélgetés. A konferencia sikerességét jelzi az is, hogy több mint 150 regisztrált résztvevő volt, akiknek a nagy többésge késő délutánig maradt és akítvan bekapcsolódott a kerekasztal beszélgetésekbe.

A főbb témák a következők voltak: hatékony profit növelő és költség csökkentő praktikák; cégalapítás és cégfelszámolás; az új adótörvénykönyv; pályázatírás, pályázati lehetőségek fiatal kezdő vállalkozóknak; finanszírozási lehetőségek vállalkozások számára; a Fiatalok Garanciája program ismertetése, szakképzés a Gyergyói-medencében, turisztikai fejlesztési lehetőségek, a Nemzeti Kereskedőházban rejlő lehetőségek, valamint  a vállalkozások szociális vetülete témát is körbejárták.

A találkozó hozadéka, hogy konkrét továbblépési lehetőségek is megfogalmazódtak: a szakképzés terén Hargita Megye Tanácsa felkérést kapott, hogy szervezzen meg térségenkénti megbeszélést a helyi vállalkozók és a helyi iskolaigazgatók között a megyei tanfelügyelőséggel együtt.

Csíkszereda, 2015. november 14.

Loading

Válaszolj

E-mail címed nem kerül nyilvánosságra.