fbpx

Információs irodát, turista és bicikliutakat, hegyimentő felszereléseket adtak át

Új információs irodát avattak, turisztikai és biciklis utakat adtak át, illetve újabb felszerelésekkel gazdagodott a hegyimentő csapat Borszéken november 12-én, csütörtökön. Az információs iroda európai uniós finanszírozással valósult meg, a turisztikai és biciklisutakat, valamint a hegyimentők felszereléseinek beszerzését Hargita Megye Tanácsa is finanszírozta saját pályázatain keresztül. Az átadási ünnepségen Mik József, Borszék polgármestere mellett jelen voltak a megyei tanács képviselői, Borboly Csaba elnök, Barti Tihamér alelnök, és Fekete Örs, Hargita Megye Tanácsa Hegyi- és Barlangimentő Közszolgálatának vezetője, valamint Călin Ciupudean, az ortodox egyház képviselője és Bakos Balázs plébános, a katolikus egyház képviselője.

Borboly Csaba beszédében jó példának nevezte a várost és a közösséget, hiszen tudják hova szeretnének elérni és folyamatos a fejlődés, ezért mindig szívesen látogat a településre. Mint mondta, hisz benne, hogy a beruházásoknak és azoknak a törekvéseknek köszönhetően, amelyeknek célja az üdülőváros egykori fényének visszaállítása, a fiataloknak lesz itt jövőképük. – Büszke vagyok arra, hogy az elmúlt években nagyon sok közösen elkezdett és be is fejezett fejlesztésről beszélhetünk, például utak, épületek, szolgáltatások, fürdők. Azt gondolom, a turisztikai központnak egyre több feladata lesz majd. Külön örülök annak, hogy a hegyimentőket sikerült ide csalogatni, és biztonságot tudnak szolgáltatni a turistáknak. Ugyanakkor nem lehetünk elégedettek, hiszen még nem sikerült szalagot vágni a wellness központnál. Amit a törvények engedtek, megtettük, de bízom benne, hogy az új kormány révén sikerül ezt a beruházást is befejezni – tette hozzá a megyeelnök.

Borszékről az elmúlt időszakban nagyon sokat lehetett hallani, hiszen egy folyamatosan fejlődő település, mondta Barti Tihamér. Erre az irányra történelme is kötelezi, tette hozzá, és gratulált a polgármesternek és munkatársainak, illetve mindenkinek, aki tesz a város jó hírnevéért. – Azt kívánom, az elkövetkezőkben is találjuk meg az együttműködés lehetőségeit – zárta beszédét a megyei tanács beruházásokért felelős alelnöke.

Mik József beszámolt: európai uniós támogatással készült el az információs iroda, modern felszereléssel. A korábbi rossz körülmények között és csak bizonyos időszakban működött. Az irodára szükség van a turisták tájékoztatása érdekében, amely a működő sípályák, panziók, turisztikai szolgáltatások segítségére lesz. Decembertől alkalmaznak egy személyt, jövő nyártól pedig egy második személy alkalmazását is tervezik. Feladatuk nemcsak a tájékoztatás lesz, hanem pályázatírás és rendezvényszervezés is – magyarázta a polgármester.

A város elöljárója méltatta a hegyimentők munkáját, akik nyáron karbantartják a turistaösvényeket, télen pedig felügyelik a sípályákat, illetve köszönetet mondott a bükkhavasi menedékért. A négytagú saját hegyimentőcsapatot a megyei tanáccsal partnerségben tartják fenn. Fellendülőben van a kerékpáros turizmus, ezért fontos a 65 km bicikliút és a több mint 100 km turistaút megvalósítása, fejtette ki Mik József.

– A hegyimentők támogatása fontos mind morális, mind anyagi szempontból. Ezáltal megteremtik azokat a körülményeket, amelyekkel esőben-hóban helyt tudnak állni – mondta Fekete Örs.

Csíkszereda, 2015. november 12.

Loading

Válaszolj

E-mail címed nem kerül nyilvánosságra.