Ha a pénz mindig a nagyokhoz megy, Európa elveszíti a saját régióit

Európa jövője nem dőlhet el kizárólag a nagyvárosokban, a legerősebb gazdasági központokban és a legnagyobb vállalatok tárgyalóiban. Ha az európai pénz, a kutatás, az innováció és a beruházás újra és újra ugyanoda érkezik, akkor a fejlettebb térségek tovább erősödnek, a vidéki, hegyvidéki és periférikus régiók pedig még nehezebb helyzetbe kerülnek. Ez nemcsak gazdasági kérdés. Ez bizalmi, társadalmi és politikai kérdés is.
Ezért volt fontos számomra, hogy ma Galwayben, a Régiók Európai Bizottsága ECON szakbizottságának konferenciáján megszólaljak. A konferencia központi témája a regionális versenyképesség, a fenntartható kereskedelem és az erős helyi gazdaság volt. Ezek első hallásra távoli, brüsszeli kifejezéseknek tűnhetnek. Valójában arról szólnak, lesz-e Hargita megyében jó munkahely, fejlődési lehetőség a kisvállalkozásoknak, használható tudás a fiataloknak, és lesz-e elég ok arra, hogy családjaink itthon tervezzék a jövőt.

A Right to Stay nem jelszó, hanem gazdasági program

A felszólalásomban kimondtam: a célunk a Right to Stay, vagyis az otthon maradáshoz való jog. Az elvándorlásnak szabad választásnak kell lennie, nem pedig kényszernek. Senkinek ne azért kelljen elhagynia a szülőföldjét, mert nincs munka, nincs megfelelő képzés, nincs lakhatási lehetőség, vagy mert a helyi vállalkozások nem jutnak hozzá a fejlődéshez szükséges pénzhez, tudáshoz és kapcsolatokhoz.
A versenyképesség számunkra nem egy statisztikai rangsor. A versenyképesség azt jelenti, hogy egy fiatal szakmát tanulhat, majd helyben találhat tisztességes munkát. Azt jelenti, hogy egy családi vállalkozás beszállítóvá válhat. Azt jelenti, hogy egy hargitai ötletből működő vállalkozás, kutatási együttműködés vagy új termék lehet. Azt jelenti, hogy a fejlődésből nemcsak azok részesülnek, akik már most is erősek.
Arra is figyelmeztettem, hogy ha a források tartósan csak a legerősebb régiókhoz és a legnagyobb cégekhez jutnak el, a területi különbségek tovább nőnek. Az emberek azt érzik majd, hogy Európa nem látja az ő valóságukat. A társadalmi feszültség idővel nagyobbra nőhet annál, amit a politika hagyományos eszközökkel kezelni tud. Ilyenkor megrendül a bizalom, és erősödhetnek a szélsőséges válaszok. Ezt nem félelemkeltéssel, hanem igazságosabb döntésekkel kell megelőzni.

Két fontos válasz az Európai Bizottságtól

Kérdésemet közvetlenül Piotr Rydzkowskihoz, az Európai Bizottság Kereskedelmi Főigazgatóságának főosztályvezetőjéhez intéztem. Azt kértem, segítsen abban, hogy a jövő beruházási politikái a vidéki, hegyvidéki és periférikus régiókat, a helyi kisvállalkozásokat és a helyben boldogulni akaró fiatalokat is elérjék.
Első válaszában arra hívta fel a figyelmet, hogy a következő időszak finanszírozási környezete nehezebb lesz, ezért a régióknak már most be kell építeniük terveikbe az Európai Unió új stratégiai prioritásait. Kiemelte az európai ellátási láncokat, a kritikus technológiákat, a kutatást, az innovációt és a gazdaság ellenálló képességét. Üzenetének gyakorlati lényege az volt, hogy aki időben tervez és a készülő uniós irányokhoz igazítja együttműködéseit, jobb eséllyel tud majd hozzáférni a szűkösebb forrásokhoz.
Második válaszában azt hangsúlyozta, hogy az Európai Unió régiói egy közös gazdasági ökoszisztéma részei. Nem elegendő önmagában beruházást létrehozni. Arra is szükség van, hogy legyen európai kereslet az Európában gyártott termékekre, fejlődjenek az Unión belüli beszállítói láncok, és a termelés visszaépítése valódi gazdasági értelmet kapjon. Beszélt arról is, hogy a korábbi kiszervezések gyengítették Európa ellenálló képességét, jó munkahelyeket vittek el, és elégedetlenséget hagytak maguk után.
Ez fontos szakmai megerősítés, de nem kész ígéret Hargita megyének. A Bizottság képviselője nem támogatási összeget ígért, hanem világos irányt jelzett. Nekünk ezt az irányt most helyi tervekké, partnerségekké és előkészített programokká kell alakítanunk.

A fiataloknak látniuk kell az utat

Noeleen Hussey, az IDA Ireland regionális igazgatója egy nagyon fontos hiányosságra mutatott rá. Sokszor beszélünk a vállalatokról, az egyetemekről és a befektetésekről, de nem mutatjuk meg elég világosan a fiataloknak, hogyan vezet az út az iskolából, a szakmai képzésből vagy az egyetemről a helyben létrejövő munkahelyekhez.
Nem elég azt mondani, hogy van lehetőség. Látható útvonal kell. Milyen tudásra van szükség? Hol szerezhető meg? Melyik helyi vállalkozásnál vagy új befektetőnél lehet vele dolgozni? Milyen támogatás segíti a vállalkozásindítást? Ki kapcsolja össze az iskolát, a céget és a fiatalt? Ha ezekre nincs válasz, akkor a fiatal számára a lehetőség nem valóság, csak távoli ígéret.
Thomas Schmidt felszólalása is ugyanennek a kérdésnek egy másik oldalát mutatta meg. A lakhatási nyomást nem lehet kizárólag azzal kezelni, hogy egyre több lakást építünk a nagyvárosi központokban. Olyan gazdasági okokat is kell teremteni, amelyek miatt a fiatalok jövőt látnak saját régiójukban. Ehhez a már működő helyi vállalkozások megtartása, a vállalkozások átadásának segítése, a bürokrácia csökkentése, valamint a kis és közepes cégek válságállóságának erősítése is szükséges.

Miért éri meg itt lenni?

Azért éri meg eljönni egy ilyen konferenciára, mert itt nem egy kész döntés végrehajtásáról beszélünk. Most alakulnak azok az európai prioritások, amelyek később meghatározzák, mire jut pénz, milyen együttműködések kapnak támogatást, és mely térségek tudnak bekapcsolódni az új gazdasági folyamatokba.
Ha Európa keleti felében élő közösségek nem mondják el időben, mire van szükségük, mások fogják kialakítani a szabályokat. Ha nem ülünk ott az asztalnál, amikor a feltételek készülnek, később hiába mondjuk, hogy a rendszer nem illeszkedik a mi valóságunkhoz. A hangunkat most kell hallatni. Nem panaszkodni kell, hanem felkészült javaslatokat, helyi partnerségeket és megvalósítható terveket kell vinni.
Az ilyen szakmai és politikai egyeztetések lehetőséget adnak arra is, hogy ne csak általános támogatást kérjünk. Meg tudjuk mutatni, milyen adottságaink vannak, milyen ágazatokban tudunk együttműködni, hol van kutatási vagy innovációs lehetőség, és milyen helyi problémára kínálunk európai szinten is használható megoldást.

Most Hargita megyében kell elvégezni a munkát

Ezért azt kérem Hargita Megye Tanácsától, hogy a megye településeivel, vállalkozásaival, oktatási intézményeivel, szakmai szervezeteivel, kutatóival, civil és közösségi szereplőivel együtt készítse el az aktuális megyei és ágazati jövőképeket, valamint a hozzájuk tartozó cselekvési és partnerségi terveket.
Nem általános stratégiákra van szükség, amelyek a fiókban maradnak. Olyan előkészített együttműködések kellenek, amelyek megmondják, kik a partnerek, mi a közös cél, milyen tudás és infrastruktúra áll rendelkezésre, milyen fejlesztés szükséges, hogyan kapcsolódhatnak be a helyi kisvállalkozások, és milyen eredményt akarunk elérni a fiatalok, a családok és a települések számára.
Külön terv kell többek között a helyi beszállítói hálózatok fejlesztésére, a szakképzés és a vállalkozások összekapcsolására, a kutatási és innovációs partnerségekre, a digitalizációra, az energiaellátásra, a fa és élelmiszer alapú helyi értékláncokra, a turizmus minőségi fejlesztésére, valamint a kisvállalkozások finanszírozási és adminisztratív akadályainak csökkentésére.
A készülő új uniós forrásrendszerben a helyi adottságokra építő döntéshozatal felértékelődhet. Ez azonban csak akkor jelent előnyt, ha Románia és a megyék gyorsan tudnak jó terveket, saját hozzájárulást és hiteles partnerségeket felmutatni. A forrásokért folytatott versenyben nem elég jogosultnak lenni. Felkészültnek is kell lenni.

Mit hagyunk az utánunk jövőknek?

Ez a munka nemcsak a következő pályázati időszakról szól. Arról is szól, mit hagyunk az utánunk jövő nemzedékeknek hozományként. Becsületet, együttműködést, megbecsülést és bizalmat, vagy közömbösséget és megvetést? Olyan intézményeket hagyunk rájuk, amelyek képesek együtt dolgozni, vagy olyanokat, amelyek egymásra várnak? Olyan gazdaságot, amely helyben teremt értéket, vagy olyat, amelyből a fiataloknak menekülniük kell?
Hargita megye és a hozzá hasonló romániai, kelet európai és kárpát medencei térségek nem kérnek kivételezést. Tisztességes hozzáférést kérnek. Azt kérik, hogy a szabályok vegyék figyelembe a távolságot, a hegyvidéki körülményeket, a kisebb piacot, a gyengébb infrastruktúrát és az alacsonyabb intézményi kapacitást. Azt kérik, hogy az európai versenyképesség ne csak a már erősek versenyképessége legyen.
Most valóban nyílik egy ajtó. De az ajtó önmagában nem elég. Nekünk kell odavinni a terveinket, a partnerségeinket és a közös akaratunkat. Ha most dolgozunk, a jövő forrásaiból több juthat helyi vállalkozásokhoz, kutatáshoz, innovációhoz, képzéshez és jó munkahelyekhez. Így válhat a Right to Stay valódi lehetőséggé Hargita megyében.