Hargita megye percekben! Mi történt a héten? (2023. május 1-7.)
Ifi Napok Hargita megyében! Május 2-7. között egész Hargita megyében a fiataloknak szánt programokkal készült Hargita Megye Tanácsa. Róluk szólt ez a hét, előadásokkal, koncertekkel, kerekasztalbeszélgetésekkel készültünk a Hargita megyei ifjúságnak.
Hargita Megye Fejlesztési Ügynöksége csemeteültetés szervezett Güdüctelepen, amelyhez mintegy 50 diák csatlakozott a Gyergyóhollói Szakközépiskola és a Puskás Tivadar Szakközépiskola erdészeti szakos diákjai közül.
Kollégáimmal, a Csíkcsicsó Polgármesteri Hivatalával és a Csíkcsicsói Közbirtokossággal közösen pedig több mint 3 ezer hegyi juharfát ültettünk el a Csíki Lázban.
31.alkalommal szervezték meg a Hargita Ralit Udvarhelyszéken, ezzel a versennyel indult az autóversenyek szezonja Hargita megyében.
Egyedülálló élmény volt részt venni a Szent László, a lovagkirály című népi rockoperán Hidegségben.
Hargita Megye Tanácsa képviselői is részt vettek a Sapientia egyetemi állásbörzén. Sok frissen végzett fiatal számára mutatták be álláslehetőségeinket és intézményünket.